Kétszáz halott az elárasztott kínai iskolában

2005.06.13. 12:01

Meghaladhatja a kétszázat is azoknak a gyerekeknek és tanáraiknak a száma, akik pénteken vesztették életüket egy árvíz által elöntött iskolában Északkelet-Kínában. A mentőegységek eddig 92 halottat találtak az épületben és környékén, ahol a szerencsétlenség idején 383 ember tartózkodott.

Forrás: EPA

A kétszázat is meghaladhatja a halálos áldozatok száma Kína északkeleti részén abban a szerencsétlenségben, amelyben egy általános iskola épületét öntötte el a monszunesők okozta árvíz. Hétfői jelentések szerint eddig kilencvenkét holttestet találtak meg a Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartománybeli Salan (Shalan) iskolaépületében, illetve annak közelében.

A szerencsétlenség idején 352 gyermek és 31 tanár tartózkodott az épületben. A pénteki tragédiát 150-en élték túl, a többiek eltűntek, és egyre kevesebb a remény, hogy még életben találhatják őket. A túlélők után több száz fős mentőcsapat kutat a hatalmas sártömegben, amely az áradás nyomán ülepedett az iskolára és környékére.

A szerencsétlenség akkor történt, amikor a hetek óta szakadó eső által áradó Salan (Shalan) folyó hirtelen kilépett a medréből és elárasztotta az iskolát. A víz olyan hirtelen jött, hogy nem volt mód kiüríteni a termeket. Az osztályokban két méter magasan állt a víz, sok gyermek az iskolapadban ülve fulladt meg, másokat elsodort az ár.

KAPCSOLÓDÓ CIKK