Már a Volgát szennyezi a kifolyt fűtőolaj

Vágólapra másolva!
Elérte a Volga folyót az a sok tonna fűtőolaj, amely egy kisiklott vasúti szerelvényből folyt ki az oroszországi Tver térségében - közölték csütörtökön az illetékes hatóságok.
Vágólapra másolva!

Oleg Petrov, a Volga-vidéki környezetvédelmi ügyész helyettese elmondta, hogy a fűtőolaj először a Volga mellékfolyójának, a Vazuzának a vizét szennyezte be, majd a mellékfolyón keresztül a Volgát is elérte. A Vazuzán a vízfelszín 70 százalékát vékony olajréteg borítja, a Vazuza-Volga torkolatnál pedig 50 százalékát - idézte Petrovot a Ria-Novosztyi hírügynökség.

A Moszkvától északnyugatra fekvő Tver térségében szerdán siklott ki egy fűtolajat szállító vasúti szerelvény; a 60 tartálykocsi közül 24 szaladt le a sínekről, s ez utóbbiak közül 15 fel is borult. A kocsikból kifolyt a fűtolaj - az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint 300 tonna olaj szivárgott el.

A mentőalakulatok szerdán földsánc emelésével próbálták megakadályozni, hogy a fűtőolaj bekerüljön a szerencsétlenség helyszínétől 150 méterre haladó Vazuza vizébe, ám erőfeszítéseik ezek szerint eredménytelenek maradtak.