Az amerikai kormány pénteken felszólította Észak-Koreát, hogy "előfeltételek nélkül" térjen vissza az atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokhoz. Phenjan viszont csak akkor lenne hajlandó tárgyalni, ha Washington egyenrangú partnerként kezelné az ország küldöttségét.

Előzőleg a phenjani látogatásáról Szöulba hazatérő Csung Dong Jong dél-koreai újraegyesítési miniszter elmondta: Kim Dzsong Il észak-koreai vezető közölte vele, hogy hajlandó lenne felújítani a konzultációkat, ha az Egyesült Államok kész "partnerként tisztelni" Észak-Koreát. A tárgyalások újabb fordulójára leghamarabb idén júliusban kerülhet sor, ehhez azonban még további egyeztetést tartanak szükségesnek Phenjan és Washington között.

Az első számú észak-koreai vezető a déli miniszterrel tartott találkozón úgy fogalmazott, hogy Észak-Korea soha nem mondta fel a hatoldalú tárgyalásokat, és a két Korea közös felhívása a félsziget atommentessé tételére továbbra is érvényes. Siker esetén Phenjan hajlandó visszalépni az atomsorompó-szerződésbe és ellenőrzéseket engedélyezni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség számára.

A két Korea, Japán, Kína, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével zajló pekingi tárgyalások egy évvel ezelőtt szakadtak meg a harmadik forduló után, minthogy Phenjan nem volt hajlandó részt venni a további megbeszéléseken az Egyesült Államok vele szemben tanúsított ellenséges magatartására hivatkozva.