Tojással dobálták meg Vuk Draskovicot Pristinában

Vágólapra másolva!
Tojászáport zúdítottak albán tüntetők hétfőn Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszterre, amikor rövid látogatást tett Prsitinában, az ENSZ-misszió (UNMIK) központjában. A politikus az írói munkásságáért adományozott Lázár fejedelem Aranykeresztjét veszi át a gracanicai kolostorban.
Vágólapra másolva!

A belgrádi média helyszíni beszámolói szerint noha Draskovic megérkezésekor az ENSZ-központ előtt legalább húsz rendőr ügyelt a biztonságra, a közelben néhány tucat albán diák tüntetett, majd közvetlenül a székháznál tojászáport zúdított a külügyminisztert és kíséretét szállító gépkocsikonvojra. A külügyminiszter húszperces megbeszélést folytatott az UNMIK helyettes vezetőjével, Larry Rossinnal, majd távozáskor ismét tojásokkal hajigálták meg. Az ENSZ-rendőrség előállított nyolc tüntetőt.

Forrás: EPA
Az egyik "merénylő"

Az UNMIK hivatala által kiadott közlemény szerint Draskovic és Rossin egyetértett abban, hogy a koszovói szerb közösség képviselőinek el kell foglalniuk helyüket a tartományi parlamentben és a kormányban. A tavaly októberi választási bojkott miatt a koszovói szerbek nem vesznek részt a hatalmi intézmények munkájában, politikai képviselőik között gyakorlatilag a választás óta folyik a vita ennek helyességéről.

A hat évvel ezelőtti koszovói válság óta nem járt Draskovichoz hasonló rangú belgrádi politikus Pristinában. Idén februárban Boris Tadic szerb elnök ellátogatott ugyan Koszovóba, de kizárólag szerb enklávékat keresett fel. Draskovic látogatása azonban magánjellegű: a politikus azért érkezett a tartományba, hogy a szerbek nemzeti ünnepének, Szent Vid napjának előestéjén, hétfőn átvegye a gracanicai kolostorban az írói munkásságáért járó rangos kitüntetést, Lázár fejedelem Aranykeresztjét.