Erőszakos rendőri beavatkozás miatt tüntetnek Tbilisziben

Vágólapra másolva!
Több mint ezer tüntető gyűlt össze csütörtök este a grúz főváros, Tbiliszi központjában, antidemokratikus módszerekkel vádolva meg a kormányt. A demonstráció két sportoló őrizetbe vétele miatt robant ki; a két férfi ellen zsarolás a vád.
Vágólapra másolva!

Előzőleg egy hozzávetőleg 70 fős csoport lezárta Tbiliszi főútvonalát, a Rusztaveli sugárutat, követelve két nemzetközi hírű grúz dzsúdós szakember, Alekszij Davitasvili, a birkózó szövetség elnöke és Georgij Revazisvili, korábbi dzsúdó világbajnok szabadon bocsátását. A tiltakozó akció résztevőit a rendőrség különleges alakulatai erőszakkal távolították el az úttestről, a rendfenntartó erők és a tüntetők között dulakodás alakult ki. Több tucat tüntetőt őrizetbe vettek, néhányan megsérültek.

A két sportembert június 28-án vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják őket, hogy pénzt zsaroltak ki egy helyi üzletembertől. A grúz legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte három hónapos előzetes letartóztatásukat.

A rendőrség eljárása miatt felháborodott tömeg gyűlt össze csütörtök este a Rusztaveli sugárúton. Csatlakoztak a tiltakozókhoz ellenzéki vezetők és neves sportolók is. Többen kárhoztatták, és Alekszandr Lukasenko fehérorosz diktátorhoz hasonlították Mihail Szaakasvili grúz elnököt, aki 2003 végén az úgynevezett "rózsás forradalom" nyomán került hatalomra. A rendőrség nagy készültséggel vonult ki a helyszínre.

A tüntetők követelik a rendőrség által őrizetbe vett tiltakozók haladéktalan szabadon engedését is.