Az ellenzék vezet Albániában

Vágólapra másolva!
Az exit poll eredmények szerint az ellenzéki Albán Demokrata Párt vezet az vasárnap tartott albániai válsztásokon. Vasárnap éjjel még mindkét nagy párt győztesnek hirdette magát. Az albán központi választási bizottság vasárnap késő estig semmifajta hivatalos vagy nem hivatalos eredményt nem hozott nyilvánosságra, viszont mindkét magát győztesnek hirdető pártvezért megintették.
Vágólapra másolva!

A Sali Berisha volt elnök vezette ellenzéki Albán Demokrata Párt (PDS) előnyét jelezték a hétfő hajnalban közzétett első exit poll felmérések az előző napi parlamenti választások után. A felméréseket a száz választási körzet közül tizenötben végezték el, és a TV Klan televízió szerint Berisha konzervatív pártja tizenegyben előnyre tett szert. Ezzel szemben a hivatalban lévő és a Fatos Nano miniszterelnök vezette Albán Szocialista Párt mindössze egy körzetben áll az élen. A három fennmaradó választási körzetben fej-fej mellett áll az ország két legnagyobb pártja - az exit pollok szerint.

Exit poll felméréseket most végeztek először a volt kommunista országban. Amennyiben az eddig közzétett adatok a végeredményt vetítik előre, visszatérhet a hatalomba a hatvan éves kardiológus Sali Berisha, aki 1992 és 1997 között Albánia elnöke volt.

Albánia jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi megfigyelők a vasárnapi választásokat rendezettnek és szabályosnak nyilvánítsák, mivel a balkáni ország NATO- tagságra, az Európai Unióval pedig szorosabb kapcsolatok kialakítására, s ennek keretében társulási szerződés megkötésére törekszik. Mindkét szervezet figyelmeztette az albán hatóságokat, hogy csakis a szabad és szabályos választások biztosíthatják az albán integrációs törekvések megvalósulását.

A szavazás nyugodt körülmények között zajlott szerte az országban, csak kisebb szabálytalanságokat regisztráltak. Tiranában ugyanakkor - eddig tisztázatlan körülmények között - agyonlőttek egy hivatalos választási képviselőt.

Elsietett győzelmi deklarációk

Közvetlenül az urnazárást követően még mindkét nagy párt egyformán győztesnek hirdette magát. Az Albán Szocialista Párt vezetője, az ország miniszterelnöke, Fatos Nano azt hangoztatta, hogy pártja a száz közvetlen mandátum 71 százalékát szerezte meg. Ezzel szemben Sali Berisha volt elnök hívei előtt az ellenzék "nagy győzelméről" beszélt.

Az albán választási bizottság nyilatkozatban ítélte el az elsietett győzelmi deklarációkat. "Mindkét párt megszegte a törvényt azáltal, hogy idő előtt győztesnek nyilvánította magát" - jelentette ki a bizottság elnöke. Alfred Moisiu államfő ugyancsak azzal vádolta a két nagy párt vezető képviselőit, hogy megsértették a választásokra vonatkozó erkölcsi kódexet.

Az albán központi választási bizottság vasárnap késő estig semmifajta hivatalos vagy nem hivatalos eredményt nem hozott nyilvánosságra.

A végeredmény hétfő kora délutánra várható. A szavazást körülbelül 500 nemzetközi megfigyelő ellenőrizte, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, továbbá az Európa Tanács képviselői. Albán részről 4000 választási megfigyelő ügyelte a voksolást, és több mint 6000 rendőr gondoskodott a biztonságról.

A vasárnapi parlamenti választásokon 2,9 millió szavazásra jogosult polgár járulhatott az urnák elé, hogy megválassza a törvényhozás 140 képviselőjét. 100 mandátum sorsa közvetlen szavazással dől el, míg 40 képviselő pártlistán juthat a parlamentbe. A képviselői helyekre 27 párt 1253 jelöltje pályázott. Esti adatok szerint a részvétel 56 százalékos volt, meghaladva a 2001-es szintet.