Egyiptom ideiglenesen bezárja iraki nagykövetségét

Vágólapra másolva!
Kijelölt bagdadi nagykövetének kegyetlen meggyilkolása után Egyiptom csütörtök este úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja iraki diplomáciai képviseletét és hazahívja annak személyzetét.
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida iraki csoportja néhány órával korábban jelentette be, hogy megölte Egyiptom kijelölt bagdadi nagykövetét. A jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki terrorcsoport egy internetes oldalon közzétett közleményben hozta nyilvánosságra, hogy kivégezte a diplomatát.

A kairói döntés bejelentése előtt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök élesen elítélte a gyilkosságot, terroristáknak nevezve a merénylőket és hangsúlyozva, hogy Egyiptom továbbra is támogatja az iraki újjáépítést. "A terrorista cselekmény nem rettenti el Egyiptomot attól, hogy folytassa Irak, illetve az iraki nép támogatását" - fogalmazott az államfő.

Mubarak nyilatkozata közvetve megerősíti a diplomata kivégzésének hírét, annak ellenére, hogy - mint kairói források közölték - sem ő, sem az egyiptomi külügyminisztérium nem rendelkezik egyértelmű bizonyítékkal a kijelölt nagykövet meggyilkolására vonatkozóan.