Egyszerre robbantak a londoni bombák

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag egyidőben robbantak fel a bombák a londoni metróban. A Scotland Yard szerint minden jel arra utal, hogy a támadók összehangolták az időzítő szerkezeteket. Mivel a jelentések nem egyidőben futottak be a robbantásokról, a rendőrség korábban úgy hitte, a detonációk között hosszabb szünet volt. Eközben a londoni magyar főkonzul bejelentette, már nem keresnek magyarokat. Az áldozatok száma jelenleg 49, a rendőrség azonban további 25 személyt eltűntként tart nyilván. Szombaton reggel ismeretlenek megpróbáltak felgyújtani egy mecsetet.
Vágólapra másolva!

A korábbi adatoktól eltérően gyakorlatilag egyszerre történt a londoni metróban végrehajtott három robbantás, ami összehangolt időzítő szerkezetekre utal - közölte szombaton a Scotland Yard, amely bejelentette azt is, hogy még egyetlen áldozatot sem azonosítottak hivatalosan. A magyar nagykövetség közölte, hogy a nap folyamán jelentkezett a képviselet keresőlistájára aznap felkerült magyar állampolgár.

A londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, Brian Paddick szombat délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a három pokolgép alig 50 másodperc különbséggel, helyi idő szerint csütörtök reggel 8.50 óra körül lépett működésbe. A korábbi beszámolók szerint a metróban végrehajtott robbantások hozzávetőleg félórás időszakaszon belül történtek.

Ezt a magas rangú rendőrtiszt azzal magyarázta, hogy az egyik robbantás helyszínéről, az Edgware Road-i metróállomásról először olyan értelmű hívás futott be a rendőrséghez, hogy valaki az egyik szerelvény alá került, és csak negyed tíz után néhány perccel jött innen az újabb hívás arról, hogy valójában robbanás történt. A másik két helyszínről - a Piccadilly metróvonal legmélyebb szakaszán, a Russell Square és a King's Cross állomás között, illetve a Circle Line egyik szerelvényén, a Liverpool Street és az Aldgate megállók között végrehajtott robbantásról - egy percen belül pontos hívások érkeztek a rendőrségre - hangzott el a tájékoztatón.

Az öngyilkos merénylet lehetőségét sem zárják ki

Paddick szerint valószínűsíthető, hogy a bombák összehangolt időzítő berendezésekkel voltak felszerelve, de továbbra sem zárható ki, hogy az "órájukat esetleg összehangoló" elkövetők "saját kezükkel hozták működésbe" a robbanószerkezeteket. A brit sajtóban komoly teret kapott az a feltételezés, hogy öngyilkos merénylet történt, főleg a negyedik detonáció helyszínén, a Russell Square és a Tavistock Square között felrobbantott 30-as autóbuszon. Brian Paddick azt mondta: még nem lehet tudni, hogy a buszon felrobbant bombát is eredetileg a metróban akarták működésbe hozni, vagy szándékosan a felszíni járművön robbantották fel.

Ez utóbbit a szombati sajtótájékoztatón sem zárták ki, jóllehet nem ennek adtak nagyobb valószínűséget. A Scotland Yard parancsnok-helyettese azt mondta: lehetséges, hogy a buszon - a metrómerényletek után csaknem egy órával - végrehajtott robbantás elkövetője maga is meghalt a járművön, de az is lehet, hogy a bombát hátrahagyva előbb leszállt. Az eddigi bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy a pokolgép egy táskában volt, és nem a merénylő testére csatolva - tette hozzá.

Sok szemtanú és túlélő utas egybehangzóan arról számolt be, hogy észrevettek egy igen idegesen viselkedő embert, aki állandóan a táskájában matatott, mielőtt a robbanás bekövetkezett. A szombati sajtótájékoztatón "találgatásnak" minősítették azokat az értesüléseket, amelyek szerint a kórházban ápolt egyik sérült a rendőrség gyanúja szerint a terrorista csoport tagja lehetett.

Még mindig vannak holttestek a metróban

A brit közlekedési rendőrség illetékese a sajtókonferencián azt mondta, hogy a King's Cross és a Russell Square között, a Piccadilly Line-on felrobbantott metrószerelvényen még szombaton is voltak holttestek, és a mentőegységek "szélsőségesen nehéz, veszélyes" körülmények között dolgoztak. Az alagút ezen a szakaszon rendkívül szűk - alig 12 centiméterrel szélesebb, mint a szerelvény -, a hőmérséklet még mindig igen magas, és sűrű a por - mondta a rendőrségi vezető.

Forrás: EPA
25 az eltűntek száma

Az eddig bizonyítottan meghaltak száma szombaton 49 volt, de a rendőrség még 25 személyt eltűntként tartott nyilván. Szombaton még 69 sérültet ápoltak kórházban, közülük tizenötnek az állapota súlyos, életveszélyes volt. A londoni magyar főkonzul szombat este közölte, hogy a képviselet keresőlistájára aznap felkerült magyar állampolgár jelentkezett a családjánál. A konzulátus listáján ezután már nem volt olyan magyar állampolgár neve, akit otthonról kerestettek. Abelovszky György főkonzul a nap folyamán elmondta, hogy a merénylet óta mintegy harminc keresési kérelem érkezett Magyarországról és külföldről Londonban tartózkodó magyarok iránt, de mindenkit megtaláltak.

Jim Dickie, a Scotland Yard illetékes főfelügyelője szombat délutáni sajtótájékoztatóján mindazonáltal közölte: a merényletben meghaltak egyikét sem azonosították még; a hivatalos azonosítási eljárás a hétvégén kezdődik, és akár hetekig is eltarthat.

Mecseten próbáltak bosszút állni

Ismeretlenek megkíséreltek felgyújtani egy mecsetet szombat reggel egy északnyugat-angliai kisvárosban, Birkenheadben. Amint azt a helyi rendőrség közölte, "nagyon komolyan veszi az ügyet", annak ellenére, hogy az épületnek, amely a bűncselekmény elkövetésekor üres volt, csak az ajtaja rongálódott meg. Egy ember, aki a mecset szomszédságában lakik, könnyebb füstmérgezést szenvedett.

Tartani lehet attól, hogy a gyújtogatás bosszú a csütörtökön London belvárosában végrehajtott, iszlám szélsőségesek számlájára írt többes merényletért. Az iszlám vallásnak nincs köze "a gyávasághoz", "ártatlan emberek" megöléséhez - mondta a birkenheadi mecset szóvivője. A londoni merényleteket brit muzulmánok is elítélték, s együttérzésüket fejezték ki az áldozatoknak.