Sokan keresik még hozzátartozóikat Londonban

Vágólapra másolva!
A londoni terrortámadás után két nappal még mindig vannak holttestek a londoni metróban. A brit tévéállomások pénteken elkezdték közölni azoknak a hozzátartozóknak a felhívásait, akiknek rokonai a merényletsorozat óta nem jelentkeztek. A rendőrség adatai szerint legalább 49-en haltak meg a merényletben, de az áldozatok valós száma meghaladja az ötvenet.
Vágólapra másolva!

Még mindig nem sikerült felhozni a metróból a csütörtök reggeli londoni terrortámadás összes halálos áldozatát. Péntek este még több tucatnyi eltűntet kerestek a hozzátartozók. A brit hatóságok hamarosan spanyol segítséget kapnak, olyan szakemberek utaznak Londonba, akik részt vettek a tavalyi madridi merényletet követő nyomozásban - írja a BBC. A rendőrség legutóbbi tájékoztatása szerint bizonyítottan legalább 49-en haltak meg a merényletben, de a Scotland Yard is tényként közölte, hogy az áldozatok valós száma bizonyosan meghaladja az ötvenet. A Russell Square közelében felrobbantott 30-as buszon 13-an haltak meg.

A brit tévéállomások pénteken kezdték közölni azoknak a hozzátartozóknak a felhívásait, akiknek rokonai a merényletsorozat óta nem jelentkeztek. A BBC-n és a kereskedelmi tévéken több tucatnyi, esetenként az eltűntek fényképeivel illusztrált felhívás hangzott el, kérve, hogy a családtagok adjanak életjelt magukról. Egyes leírásokból valószínűsíthető volt, hogy a keresett személy az áldozatok között lehet. A BBC által sugárzott egyik keresésben például az szerepelt, hogy egy fiatal férfi a merényletek előtt percekkel telefonált haza, mondván: késésben van munkahelyéről, és felszáll a buszra a Russell Square-en. Azóta nem érkezett róla hír.

Forrás: EPA
Sokan keresik hozzátartozóikat

A London Underground szerint a robbantásoktól legsúlyosabban érintett metrószakaszok hetekig zárva lesznek, vagyis a nyári turistaszezonban, amikor naponta 3,5-4 millióan használják a 400 kilométeres, 12 fővonalból álló hálózatot, valószínűleg végig komoly fennakadásokkal kell számolni. A helyzet éppen a legforgalmasabb vonalon, az évente 220 millió utast szállító Piccadilly Line-on a legrosszabb - írja az MTI.

A London nyugati határában fekvő Heathrow repülőteret a belvároson át Észak-Londonnal összekötő, 70 kilométeres metróvonal Russell Square és King's Cross állomásai között történt a legpusztítóbb robbanás. A Scotland Yard tájékoztatása szerint az itt felrobbantott szerelvényen még péntek este is voltak holttestek, mert a detonációtól az alagút olyan veszélyessé vált, hogy a szétroncsolódott kocsit az alagútfödém leszakadásának veszélye nélkül nem nagyon lehetett megmozdítani. Az eddig ismert adatok szerint csak ezen a szerelvényen legalább huszonegyen haltak meg, de a még fel nem hozott holttestek száma egyelőre nem ismert. A másik robbanás a City keleti szélén, a belvárost körbefogó Circle Line-on, a Liverpool Street és az Aldgate állomás között, a harmadik a több vonalat kiszolgáló Edgware Road állomáson történt.