Tilos villamosszékkel kereskedni az EU-ban

Vágólapra másolva!
A kínzóeszközökkel és a kivégzésekhez használatos felszerelésekkel való  kereskedelmet betiltotta a minap az Európai Unió Bizottsága. Így ezután például tilos kereskedni villamosszékkel vagy guillotine-nal az EU-ban.
Vágólapra másolva!

Az EU új rendelkezés olyan árucikkekre vonatkozik, amelyek "kínzáson és a halálbüntetés végrehajtásán kívül más célt nem szolgálnak". Teljes tilalom alá esnek például az elektromos sokkolásra szolgáló övek, az emberek lefejezéséhez használatos, úgynevezett guillotine-ok és a villamosszékek. A többcélú eszközök esetében - mint például a lábbilincsek, az elektromos sokkal működő fegyverek - a döntés értelmében meg kell erősíteni az ellenőrzést, de a tagállamoknak jogukban áll ezeket a cikkeket is teljes kereskedelmi tilalommal sújtani.

A testület egyik szóvivője közölte: nem tudja, hogy egyáltalán gyártanak-e ilyen eszközöket az EU területén, illetve hogy az uniós tagállamokból exportálnak-e ilyen jellegű termékeket, és bizonyos benne, hogy ha ez egyáltalán előfordul, akkor csak minimális lehet a kereskedelem volumene. A tilalom célja, hogy a kereskedelempolitikát összhangba hozzák az EU elveivel, s különösen a halálbüntetés elutasításával.