Öngyilkos merénylők voltak a londoni robbantók

Vágólapra másolva!
Öngyilkos merénylők robbantottak a múlt csütörtökön Londonban - írja több brit lap. A három metrószerelvény és egy busz ellen intézett terrortámadásban legalább 52 ember vesztette életét. A merénylők leedsiek voltak. Kedden, az otthonaikban tartott házkutatások során meglett a bombakészítő műhely, és robbanószert is találtak a rendőrök. A merényletek kiötlője és a bombakészítő ugyanakkor feltehetően szökésben van.
Vágólapra másolva!

A londoni The Times szerint egy négyfős, a BBC szerint viszont öt főből álló csoportot vádolnak a hatóságok azzal, hogy ők követték el a múlt heti londoni öngyilkos robbantásos merényleteket. Az elkövetők Leedsben éltek, és a hatóságok attól tartanak, hogy a városban szerveződött terrorista sejt más tagjai további merényletekre készülnek. A feltételezések szerint a merényletek kiötlője és a bombák elkészítője szökésben van.

A Times szerint az Edgware Roadnál felrobbantott bombát a házas és egy nyolc hónapos gyermek apja, a 30 éves Mohamed Szidik Khán robbantotta fel. A 30-as buszon a Tavistock Square-en a 19 éves Haszib Huszein, míg az Aldgate megállónál a 22 éves Sezád Tanvír robbantott. Mindhárman Leddsben éltek.

A rendőrségnek sikerült azonosítania a negyedik merénylőt is, de részleteket nem közöltek ezzel kapcsolatban, csak annyit tudni, hogy ő is leedsi volt. Szerda délután viszont a BBC arról számolt be, hogy az eddig azonosított négy elkövető mellett egy ötödik személy után is hajtóvadászatot folytat a Scotland Yard. A BBC rendőrségi forrásokból származó értesülése szerint a brit hatóságok attól tartanak, hogy ennek az ötödik személynek továbbra is robbanószerek lehetnek a birtokában.

"A biztonsági erők kezdik megérteni, hogy vannak olyan fiatal brit állampolgárok, akik készek militáns ügyükért meghalni" - írta a The Times. Az idézett titkosszolgálati vezető szerint "elmozdult a frontvonal, és már nem külföldi ügyről van szó."

A rendőrség kedden hat nyugat-yorkshire-i lakásban tartott razziát, többek között a három fent nevezett férfi otthonában. Az eddigi adatok szerint a merénylők egy hete, múlt hét szerdán indultak végrehajtani az akciót, egy bérelt kocsival, amivel Leedsből Lutonba utaztak - írja a Times. A BBC szerit ugyanakkor vonattal utaztak Leedsből Lutonba. Ott csatlakozott hozzájuk egyelőre ismeretlen negyedik társuk, és másnap a reggel 7:40-es Thameslink vonattal utaztak a King's Cross pályaudvarig. Mindegyiküknél egy-egy 4,5 kilogrammos hátizsákbomba volt.

A házkutatásokat azt követően indították, hogy vezetői engedélyeket és bankkártyákat találtak a robbantási helyszíneken, illetve hogy Haszib Huszein édesanyja felhívta a rendőrséget, hogy keressék meg eltűnt fiát. A keddi rendőri akciókban megtalálták a bombakészítő műhelyt is, ahol "számottevő mennyiségű" robbanószerre bukkantak. Ugyancsak találtak robbanószert egy lutoni pályaudvarnál hagyott kocsiban, amelyet feltehetően a merénylők egyike használt.

A robbantók egyik hozzátartozóját letartóztatták, és Londonba szállították kihallgatásra. A titkosszolgálatok értesülései szerint a merénylők közül legalább kettő a közelmúltban tért vissza Nagy-Britanniába Pakisztánból. Mind a három férfi pakisztáni származású brit állampolgár volt. A brit titkosszolgálatok már kedd éjjel kapcsolatba léptek pakisztáni kollégáikkal, hogy felkutassák a robantók esetleges ottani kapcsolatait. A titkosszolgálatok szerint egyikük sem került még eddig a hatóságok látókörébe, jóllehet az egyikük kapcsolatban állt egy olyan férfivel, aki ellen korábban vizsgálódott a rendőrség.

A négy férfiról biztonsági kamerák is készítettek felvételeket, ezeken az látható, amint pár perccel a robbantások előtt együtt nevetgélnek a King's Cross állomáson - mindegyikük hátán hátizsák.

Kedden 52 volt a robbanásokban bizonyítottan elhunytak hivatalos száma, de a rendőrség szerint ez emelkedni fog, mert még aznap is tartott a maradványok összegyűjtése. Közben még mindig ötvenen vannak kórházban a merényletsorozat összesen hétszáz sérültje közül, tizenketten továbbra is az intenzív osztályon fekszenek. A legsúlyosabban érintett helyszín az észak-londoni King's Cross állomás metróalagútja, amelyet a Scotland Yard parancsnoka minden idők legnagyobb bűnügyi helyszínének nevezett.