Rakétaelhárító rendszert fejlesztenek ki az utasszállítók védelmére

2005.07.14. 21:03

Az amerikai kormányzat rakétaelhárító rendszerekkel kívánja felszerelni az utasszállító repülőgépeket; az előreláthatólag a légi közlekedés legdrágább biztonsági fejlesztése keretében augusztusban kezdődnek a kísérletek - számolt be csütörtökön a USA Today című lap.

A Northrop Grumman és BAE Systems cégek által irányított fejlesztés arra irányul, hogy a vállról indítható rakétákat eltéríteni képes lézeres berendezéssel szereljék fel a gépeket. A repülők tetejére szerelendő eszköz, miután észleli a rakétát, lézernyalábot lövell ki, amely megzavarja a rakéta hőérzékelőjét. A tesztelés augusztusban kezdődik három, forgalomból kivont repülővel - közölte John Kubricky, a belbiztonsági minisztérium tervezési főosztályának vezetője.

Az újság szerint évekbe telhet, amíg az utasszállító gépeket rakétavédelemmel láthatják el abból a célból, hogy csökkentsék a terrorista támadás veszélyét. A kísérletekről jövő év elején számol be a két cég a kongresszusban. Washington az eredmények ismeretében dönthet, felszerelteti-e a lézeres eszközöket az ország 6800 utasszállítójára; a fejlesztők előzetes számításai szerint ez hatmilliárd dolláros költséggel járna.

Az amerikai belbiztonsági minisztériummal szerződéses kapcsolatban álló Northrop Grumman és BAE Systems harci repülőgépek számára már kifejlesztett rakétaelhárító rendszereket, a polgári repülésben alkalmazandó technikát a BAE először egy Boeing 767-esen próbálja ki.

Eddig egyetlen amerikai repülőgépet sem támadtak meg vállról indítható rakétával, a világon azonban 35 utasszállítót vagy egyéb nem katonai gépet ért ilyen támadás a 70-es évek vége óta. Ezekben a támadásokban huszonnégy gép lezuhant, ötszázan meghaltak.

Az egyik legtekintélyesebb amerikai kutatóintézet, a Rand Corporation egyelőre nem javasolja a jelzett rakétaelhárító rendszerek felszerelését, egy idei tanulmánya szerint annak a költsége, hogy az összes repülőt ellássák ilyen berendezéssel, nem hat, hanem tizenegy milliárd dollárt tenne ki.

Egy másik washingtoni agytröszt, a Cato Intézet ellenkező véleményen van, szerinte a kormánynak több pénzt kellene fordítani a rakétaelhárító berendezések fejlesztésére, mivel egy sikeres rakétatámadás következtében a lakosság a légi társaságokat megrendítő mértékben mondana le a repülőgépes közlekedésről.