Megköszönte a magyar segítséget a román államfő

2005.07.19. 22:15

Meleg szavakkal mondott köszönetet Magyarország segítségéért Traian Basescu román elnök a dél-moldvai árvíz sújtotta településeken járva, amikor két egymástól távol eső településen is találkozott a magyar katasztrófa elhárítás mentőcsapatának tagjaival.

A román államfő kijelentette: "így viselkedik egy baráti ország". "A magyar mentőcsapat emberei jó partnerek, jó barátok" - tette hozzá. Mint Habuda László, a magyar csapatot vezető polgári védelmi őrnagy kedd este elmondta, a különítmény víztisztító csoportja éppen azzal foglakozott a Bákó megyei Comanesti településen, hogy előkészítse a műszaki berendezés telepítését, amikor a helyi sportpályán leszállt a román államfő helikoptere. Traian Basescu elbeszélgetett a sportpályán megtelepedett román katasztrófa elhárító különítményekkel, katonákkal, segélyadományokat osztogató civil szervezetek képviselőivel. Az államfőt kalauzoló megyei alprefektus külön felhívta a figyelmet az ott táborozó magyarokra is, akikről elmondta: ott voltak a decemberi cunami áldozatául esett Srí Lankában, de a tavaszi bánsági árvíz idején Temes megye víz alá került településein is.

Traian Basescu örömmel üdvözölte az ott segédkező magyarokat és elmondta, hogy - mint a Rompres beszámolt róla - hétfőn Vadu Rosca településen is találkozott a magyarokkal, "akik nem restellték összegyűjteni az elhullt állatok tetemeit".

Mint Habuda László elmondta: miután jelentést tett a román elnöknek, Traian Basescu kezet fogott vele, megdicsérte a segédkező magyarokat és ismételten megköszönte, meleg szavakkal méltatta a magyar belügyminisztérium által a moldvai árvíz sújtotta lakosok segítségére küldött műszaki-egészségügyi csapat baráti segítségét.

A találkozóról képes-hangos tudósításokban számolt be a román média.

KAPCSOLÓDÓ CIKK