Kommandósok rohamoztak meg egy buszt New Yorkban

Vágólapra másolva!
Amerikai kommandósok rohamoztak meg és ürítettek ki egy turistabuszt a New York-i Broadwayn, mert az egyik utaskísérő gyanúsnak talált öt ázsiait. Az elfogott férfiakat nem sokkal később elengedték.
Vágólapra másolva!

Állig felfegyverzett rendőrök terrorgyanú miatt megrohamoztak egy turistabuszt a New York-i Broadwayn, és megbilincseltek több ázsiai külsejű utast - jelentette hétfőn a Daily News című napilap. A jelentés szerint a biztonsági erőket a városnéző busz egyik utaskísérője riasztotta, mert gyanúsnak vélte a brit akcentussal beszélő öt férfit.

Az emeletes autóbusz hatvan utasának helyi idő szerint vasárnap feltartott kézzel kellett kiszállnia. Eközben mesterlövészek szegezték fegyverüket a buszra. Az emberek rettenetesen féltek - mondta a lapnak egy kanadai turistanő. Az ázsiai férfiakat nem sokkal később elengedték.

Ugyancsak vasárnap a New York-i rendőrség bombafenyegetés miatt egy órára kiüríttette a Penn Station vasúti pályaudvart. Egy 43 éves utas ugyanis egy jegyeladóval kirobbant vitája közben azt állította, hogy pokolgép van az utazótáskájában. A pályaudvar lezárása miatt több vonat késett - jelentette a The New York Times.