Az amerikaiak gyors kivonulását kérte az iraki kormányfő

Vágólapra másolva!
Az amerikai katonák gyors kivonását kérte Irakból Ibrahím al-Dzsaafari kormányfő szerdán Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert fogadva Bagdadban.
Vágólapra másolva!

Közös sajtótájékoztatójukon Rumsfeld azt mondta, hogy a pontos időrend még nincs kidolgozva, de szintén gyorsaságot szeretnének ezen a téren. Ennek két feltétele van: egyrészt gyorsítani kell az iraki biztonsági erők amerikai kiképzését, másrészt nagyon szoros koordinációra van szükség a nemzetközi koalíció és az iraki kormány között az átmeneti időszakra.

George Casey tábornok, az Irakban szolgáló amerikai katonák főparancsnoka a Rumsfeldet kísérő újságíróknak előzőleg úgy nyilatkozott, hogy szerinte "jelentős" erők kivonása jövő tavasszal és nyáron kezdődhet, ha politikai téren folytatódik a haladás, és a felkelés nem terjed tovább. Dzsaafari arra figyelmeztetett, hogy "nem akarnak meglepetést egy olyan kivonulás miatt, amely nem egyezik az iraki ütemezéssel".

Bár az amerikai katonai vezetők szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a felkelés veszítene erejéből, felvetődött, hogy a koalíciós erők fontos városokat adjanak át decemberre az irakiaknak. "Úgy véljük, hogy a választásokig tíz fontos várost és talán Bagdad egyes negyedeit is átadják" - mondta Muaffak ar-Rubai, a miniszterelnök politikai tanácsadója, aki egyben a koalíciós erők és az iraki belügy- és a védelmi minisztérium közös munkacsoportjának élén áll. A városok átadása Rumsfeld tárgyalásainak is egyik fő témája volt.

Az iraki rendőrség szerdán elfogta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetőjének, Ajman az-Zavahrinak egyik feltételezett helyettesét. A 35 éves egyiptomi állampolgárt, akit csak Tantaui néven azonosítottak, áldozatot nem követelő tűzpárbaj után vették őrizetbe a felkelés egyik melegágyának tartott Júszufíja város közelében, a fővárostól 25 kilométerre délre egy parasztgazdaságban - közölte a hillai főkapitányság egyik tisztségviselője.

Kivégezte a Bagdadban minap elrabolt két algériai diplomatát az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki csoportja egy az interneten megjelent közlés szerint. "Megöltük Ali Belaruszit, az algériai külképviselet vezetőjét és Ezzeddin Belkadi diplomatát, akinek kormánya Isten akarata megsértésével uralkodik" - olvasható a közleményben. A diplomaták kivégzésének hírét megerősítette az algériai elnöki hivatal.

A diplomatákon kívül különféle merényletekben és rajtaütésekben több mint húsz embert gyilkoltak meg szerdán Irakban. Egy öngyilkos merénylő egy bagdadi kórház kapujában robbantott, és megölt legalább öt embert, a főváros központi buszpályaudvarán három emberrel végzett egy aknalövedék, Bagdadtól északra pedig egy vízművet őrző hét katona esett el. Szerdán jelentette be az amerikai parancsnokságon, hogy még vasárnap elvesztették négy katonájukat. A Pentagon adatai szerint eddig összes 1781 amerikai katona halt meg Irakban a 2003 márciusában indult invázió óta eltelt több mint két év alatt.

Az amerikaiak jó része nem hiszi, hogy a háborút az Egyesült Államok nyeri meg. Az USA Today/CNN/Gallup által készített felmérés alapján a megkérdezettek 32 százaléka egyáltalán nem hisz a győzelemben, 21 százalék pedig azt gondolja, hogy megnyerhetnék, de nem fogják. 58 százaléknak az a véleménye, hogy az amerikai erők nem tudják stabilizálni az iraki kormány helyzetét.

Irakban konferenciát szerveznek augusztus elejére az új alkotmány szövegét illető nézeteltérése végleges rendezésére. A szövegező bizottság elnöke bejelentette, hogy meghívták az összes párt vezetőjét és a fontos személyiségeket az utolsó akadályok elsimítására. Az alkotmányt a tervek szerint augusztus 15-ig formába kell önteni, hogy azután október 15-én népszavazást tarthassanak róla.