Megerősítették a londoni robbantó elfogását

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség szerda este megerősítette, hogy letartóztatták Yasin Hassan Omart, a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek egyik feltételezett elkövetőjét.
Vágólapra másolva!
Riadó a londoni belvárosban és a lutoni reptéren/nagyvilag/20050727riado.html

Peter Clarke, a londoni rendőrség terrorellenes részlegének vezetője közölte: megerősíthetem, hogy a Birminghamben letartóztatott egyik személy Yasin Hassan Omar. A Scotland Yard korábban bejelentette, hogy Birminghamben négy személyt vettek őrizetbe a július 21-i londoni merényletkísérletek ügyében folyó nyomozás keretében, egyiküket "a 2000. évi terrorizmusellenes törvény alapján".

Először a brit Sky News hírtelevízió számolt be arról, hogy őrizetbe vették a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik feltételezett tettesét a közép-angliai városban. Tony Blair brit kormányfő fontos fejleménynek, bátorítónak nevezte a letartóztatást.

A szomáliai származású Omar 11 éves korában a családjával érkezett Nagy-Britanniába, és azóta állandó tartózkodási engedélyt kapott. Azzal vádolják őt, hogy pokolgépet helyezett el a földalatti Warren Street-i állomásán.

Peter Clarke esti nyilatkozatában ugyanakkor kijelentette, a rendőrség még keresi a három másik gyanúsítottat.