Befejezte üdülését az Alpokban a pápa

Vágólapra másolva!
Befejezte vakációját az Alpokban a pápa, és a katolikus egyházfők Róma közelében található rezidenciájára utazott csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A 78 éves XVI. Benedek, aki így utazással töltötte 100. napját a katolikus egyház élén, az olasz Alpokban, a Mont Blanc csúcs közelében lévő Les Combes-ban pihent július 11. óta, ugyanabban a svájci faház mintájára épített nyaralóban, mint amelyben elődje, II. János Pál nyaralt.

XVI. Benedek pápa dolgozott is a pihenés alatt: egy könyvet ír, amelyet három éve kezdett el; ezenkívül zongorázott, és délutáni sétákat tett a hegyekben. A hegyekből az Albanói-tó partján fekvő Castel Gandolfóban lévő pápai rezidenciára ment, ahol a tervek szerint egészen a nyár végéig marad egy rövid megszakítással: augusztus 18-án ugyanis három napra szülőhazájába, Németországba utazik.