Kanada hajlandó befogadni az üzbég menekülteket

Vágólapra másolva!
Kanada befogad néhány üzbég menekültet azok közül, akik idén tavasszal menekültek el hazájukból a szomszédos Kirgizisztánba, miután a hatóságok vérbe fojtottak egy felkelést a kelet-üzbegisztáni Andizsánban. Ottawa szándékát a kanadai bevándorlási minisztérium jelentette be csütörtökön szóvivője útján.
Vágólapra másolva!

A befogadandók pontos számáról egyelőre nem született megállapodás, a szóvivő közlése szerint mindenesetre Kanada legfeljebb félszáz üzbégnek nyújtana menedéket. Az észak-amerikai ország évente hozzávetőleg 10 ezer menekült előtt nyit ajtót.

Kanadán kívül eddig Románia jelezte hajlandóságát üzbég menekültek ideiglenes befogadására. Bukarest közölte, hogy átmeneti időre - amíg egy harmadik ország menedéket nem nyújt számukra - elhelyezi a menekülteket.

A májusi andizsáni felkelés leverésekor az üzbég karhatalom az ENSZ adatai szerint több száz ember életét oltotta ki, miközben az üzbég hatóságok 187 halálesetet ismernek el, az áldozatokról pedig - csakúgy, mint a menekültekről - azt állítják, terroristák. Taskent hallani sem akar arról, hogy független vizsgálat induljon az andizsáni események kivizsgálására, s kérte a kirgizisztáni vezetéstől az oda menekült 450 üzbég közül 231 kiadatását.