Kínozták az ecuadori börtönben ülő magyart

Vágólapra másolva!
Bozótvágó késsel és árammal kínoztak egy magyar fiatalembert, aki kábítószer-csempészés miatt raboskodik egy ecuadori börtönben - írja a Népszabadság. Jelenleg összesen hat magyar ül különböző ecuadori városokban hasonló bűncselekmény miatt.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Kokainnal buktak le

Hat magyar drogfutár raboskodik különböző ecuadori börtönökben, akik kisebb-nagyobb mennyiségű kábítószer csempészése közben buktak le tavaly év végén, idén év elején. A fiatalokat jól fizető munkalehetőséget ígérő hirdetésekben toborozták. Venezuelából, Peruból, Ecuadorból kellett drogot csempészniük Európába, preparált cipőkben vagy lenyelt kapszulákban. A futárkodásért 8000 eurót (körülbelül 2 millió forintot) kaptak volna - írja a Népszabadság.

Az egyik lefülelt drogfutár a Népszabadságnak elmondta, hogy a börtönben bozótvágó késekkel és elektromos árammal próbálták arra kényszeríteni, hogy küldessen több pénzt családjával a börtönbe. Az első heteket egy olyan karanténban töltötte, ahol 250 embert zsúfoltak össze, cellába pedig csak azután kerülhetett, hogy hozzátartozói 1150 dollárt fizettek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda április óta keresi a csempészést szervezőket. A gyanú szerint a legtöbb szervezési feladatot egy miskolci asszony és nigériai élettársa végezte. Két embert már örizetbe vettek, ötöt gyanúsítottként hallgattak ki, három ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.