London kitoloncol tíz terroristagyanús személyt

Vágólapra másolva!
A brit hatóságok őrizetbe vettek csütörtökön tíz külföldit azzal a céllal, hogy később kitoloncolják őket az országból, mert a belügyminisztérium megítélése szerint az illetők nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.
Vágólapra másolva!

A belügyminisztérium szóvivője tett erről bejelentést Londonban, nem nevezve meg a szóban forgó külföldieket s nem szólva arról, milyen konkrét veszélyt jelentenek Nagy-Britanniára nézve. Azt sem közölte, mely országokba toloncolják ki a nemkívánatos személyeket.

Charles Clarke belügyminiszter kiemelte az ügyről kiadott közleményében: azok az államok, amelyekbe a kitoloncolandó külföldieket küldik, biztosították Londont, hogy nem vár kínzás vagy másféle rossz bánásmód ezekre az emberekre.

Az őrizetbe vettek között van az Oszama bin Laden terroristavezér európai "szellemi nagykövetének" és a "Londonisztán" néven ismert nagy-britanniai radikális iszlám irányzat szellemi vezetőjének tartott vallási vezető, Abu Katada - közölte egy neve elhallgatását kérő kormány hivatalnok. A mindeddig Londonban, egy megfigyelés alatt álló lakásban élő palesztin férfi letartóztatásáról szóló értesülést megerősítette egy londoni székhelyű nemzetközi iszlám szervezet. A szervezet vezetőjének elmondása szerint Abu Katada letartóztatásához 35-40 rendőrt rendeltek ki. Ugyanezen forrás szerint a tíz férfit Londonban, a London melletti Lutonban, valamint a közép-angliai Leicesterben tartóztatták le.
Mindeközben a libanoni hatóságok őrizetbe vették csütörtökön Omar Bakri sejket, a nagy-britanniai muzulmánok legszókimondóbb hitszónokát - közölték libanoni biztonsági források. A sejket akkor fogták el, amikor éppen belépett a Future Television tévéállomás Bejrút egyik tengerparti negyedében álló székházába, hogy interjút adjon - közölték a források, de az őrizetbe vétel okát nem hozták nyilvánosságra. A tévéállomás az idén meggyilkolt Rafik Haríri ellenzéki politikus, volt kormányfő családjának tulajdonában van.

Bakri kedden úgy nyilatkozott, hogy csak 4-5 hetes szabadságra utazott Libanonba, anyját meglátogatni, s feltett szándéka visszatérni Nagy-Britanniába, "hacsak a brit kormány nem mondja azt, hogy nem látja szívesen". Azért utazott el, mert - mint fogalmazott - attól tart, hogy a brit kormány a hozzá hasonló egyszerű hitszónokokat bűnbaknak kikiáltva új törvényeket vezet be rohamtempóban, "nyomást gyakorolva a muszlim közösségre".

Tony Blair brit miniszterelnök a múlt héten jelentette be azt az intézkedéscsomagot, amellyel a brit hatóságok meg akarják előzni, hogy újabb terrorcselekmények forduljanak elő az ország területén. Ennek részeként a belügyminiszter jogot kapott arra, hogy elrendelje az általa terroristagyanúsnak ítélt bevándorlók kitoloncolását. Mivel Nagy-Britannia is aláírta az Emberi Jogok Európai Konvencióját, nem toloncolhat ki senkit olyan országba, ahol az illetőt megkínozhatják vagy kivégezhetik.

Ugyancsak csütörtökön Londonban bírósági meghallgatást tartottak annak a tíz személynek az ügyében, akiket a július 21-i londoni merényletkísérletek tetteseinek bujkálását elősegítő tevékenységükért vettek őrizetbe. A tíz vádlott között van a merényletkísérlet egyik gyanúsítottjának, Hamdi Issacnak a felesége és sógornője, akiket azzal gyanúsítanak, hogy visszatartották az Issac tartózkodási helyéről szóló információkat. Az ügyet tárgyaló bíró elutasította az óvadék megállapítására vonatkozó kérelmet, és elrendelte a két nő őrizetbe vételét november 17-ig. A bíróság további nyolc ember letartóztatásáról döntött, ellenük szintén a merénylők tartózkodási helyének elhallgatása a vád. A nyolc gyanúsított szintén november 17-ig marad őrizetben.

A július 21-i támadások a londoni metró három vonala és egy városi autóbusz ellen irányultak. Mind a négy kísérlet sikertelen volt, mert a robbanószerkezetek nem léptek működésbe. Azóta már mind a négy gyanúsított rendőrkézre került. A 24 éves Yacine Hassan Omar, a 27 éves Mokhtar Szaid Ibrahim és 23 éves Ramzi Mohammed a brit hatóságok őrizetében van. Hamdi Issac (álnevén Osman Hussain) Olaszországba menekült az elvetélt merénylet után, Rómában fogták el az olasz bűnüldözők. Az olasz igazságszolgáltatás augusztus 17-én vizsgálja meg a rács mögé dugott Issac ügyében Nagy-Britannia kiadatási kérelmét.

Csütörtökön tárgyaltak annak a terrorizmussal vádolt Harod Rasid Aswatnak a kiadatásáról is, akit az Egyesült Államok már régóta keres. Washington azzal gyanúsítja a férfit, hogy 1999-ben iszlám szélsőségesek kiképzőtáborát akarta létrehozni az Oregon állambeli Bly városában. Aswatról kezdetben úgy vélték a brit hatóságok, hogy köze volt a július 7-i, 56 halálos áldozatot követelő londoni merényletekhez. Jelenleg azonban nem folyik eljárás ellene ez ügyben.

Aswat július 6-án érkezett Zambiába. Július 20-án tartóztatták le Lusakában, majd az afrikai ország a múlt héten kiadta Londonnak. A brit bíróság úgy határozott, hogy Aswat szeptember 8-ig őrizetben marad.