Schröder ellenzi a katonai megoldást Irán ügyében

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár szombaton figyelmeztette az Egyesült Államok elnökét, hogy tartózkodjon a katonai megoldástól Irán ügyében. Schröder ezt azt követően mondta, hogy Bush egy nyilatkozatában nem zárta ki a katonai beavatkozást, ha Irán nem mond le újrakezdett urán-átalakító tevékenységről.
Vágólapra másolva!

Gerhard Schröder német kancellár szombaton eltanácsolta George Bush amerikai elnököt a katonai megoldástól Irán ügyében. Schröder Hannoverben beszélt a szociáldemokrata párt (SPD) hivatalos kampány-nyitányán, és azt mondta: "Vegyétek le a katonai opciókat a napirendről. Már megéltük, hogy azok nem alkalmasak semmire."

Németországban szeptember 18-én esedékes előre hozott országos parlamenti választás, és Schröder pártja három évvel ezelőtt egyebek között azért nyerte meg a voksolást, mert elhatárolódott az amerikai elnök Irak-politikájától. Németország ellenezte az Irak elleni háborút, és katonailag nem vett részt benne.

Bush nem zárja ki a katonai megoldás lehetőségét az iráni atomprogram körül zajló vitában. Schröder a Bild am Sonntagnak adott, szombaton ismertetett nyilatkozatában Iránnal kapcsolatban megerősítette, hogy a katonai megoldást messzemenően veszélyesnek tartja, és ezért a vezetése alatt álló német kormány nem is venne részt benne. A kancellár azonban aggodalmának is hangot adott az iráni helyzet miatt, s kijelentette: biztosítani kell, hogy Irán ne állíthasson elő atomfegyvert, az európaiak számos ajánlatot tettek, hogy Teherán beadja a derekát.