Önként távozott a gázai övezeti telepesek fele

2005.08.16. 18:41

A gázai övezeti zsidó telepek lakóinak csaknem fele távozott már saját akaratából - közölte a kivonulás izraeli főkoordinátora kedd este, néhány órával az önkéntes távozás határidejének éjféli lejárta előtt.

"A végrehajtás a tervek szerint halad. A lakók közel ötven százaléka már elment - mondta sajtóértekezletén Eival Giladi. - Azt mondhatom, hogy néhány nap múlva nem lesznek zsidó telepesek a Gázai övezetben."

Izrael déli körzetének katonai bírósága kedden négy és fél havi börtönre ítélt és lefokozott egy tisztet, aki arra biztatta katonáit, hogy tagadják meg a szolgálatot a gázai övezeti kivonulással összefüggésben. "Ez a legsúlyosabb börtönbüntetés, amelyet a kivonulással kapcsolatban kiszabtunk - közölte egy katonai szóvivő. - Tizenhét személy ítéltünk már börtönre a szolgálat megtagadásáért, de ez a tiszt még másokat is erre biztatott."

A katonai parancsnokság közlése szerint eddig csak mintegy ötven aktív és ennél kevesebb tartalékos katona - csaknem mind vallásos telepes - tagadta meg a részvételt a telepek kiürítésének végrehajtásában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK