Megkezdték a gázai telepek lerombolását

2005.08.18. 19:54

Két zsinagóga kiürítésével folytatódott csütörtökön a gázai övezeti zsidó telepesek kényszerkilakoltatása. Izraeli katonai és rendőri források szerint a vártnál gyorsabban halad a kitelepítés. Ugyanakkor több telepen ellenállásba ütközik a karhatalom: volt, ahol barikádot emeltek, gyújtogattak vagy fegyverrel fenyegetőztek a tiltakozók. A katonák megkezdték a telepesek házainak lerombolását az övezetben.

Fotó: MTI
Barikádot is emeltek a tiltakozók

A katonákból és rendőrökből álló, összevont biztonsági erők - megelégelve a szóbeli meggyőzés sikertelenségét - délután behatoltak a Neve Dekalím-i és a Kfar-Daromi zsinagógába. A két épületben több száz - javarészt fiatal - ellenszegülő feküdt a földön, lábukat és kezüket szorosan összefonva, hogy minél jobban megnehezítsék a kitelepítők dolgát. A karhatalom Kfar-Daromban vízágyúval próbálta lekergetni a zsinagóga tetejéről a tiltakozók egy odagyűlt csoportját. A telep kiürítése ellen tiltakozók tojásokkal, tejeszacskókkal, villanykörtékkel hajigálták meg a kiürítési parancs végrehajtására érkezett katonákat. Hírek szerint az elhajított tasakok között voltak olyanok is, amelyek savat tartalmaztak, számos rendőr megsebesült.

Neve Dekalímban, amelynek zsinagógáját szerdán szállták meg az övezeten kívülről érkezett fiatalok és helyi telepesek, többen a "Heil Hitler!" náci üdvözléssel fogadták a katonákat és rendőröket. Kfar Jámban egy elkeseredett tiltakozó felmászott egy háztetőre, s M-16-os géppisztollyal hadonászva azzal fenyegetőzött, tüzet nyit, ha bárki meg meri közelíteni. Csak a rendőrök hosszas rábeszélésére enyhült meg. A Gus Katif telepfüzérhez tartozó Sirat Hajamban a telepesek és a kívülről jött tiltakozók barikádot emeltek a telep bejáratánál, majd amikor megkezdődött a "roham", felgyújtották az éghető anyagokból összetákolt torlaszt. A hadsereg alakulatainak előbb el kellett oltaniuk a tüzet, s csak utána léphettek akcióba.

Csütörtökön a hadsereg megkezdte a kitelepített telepesek otthonainak lerombolását a Gázai övezet fő településtömbjében, Gus Katifban. Daruk segítségével szedték szét az épületeket a telepfüzér egyik kicsiny kolóniáján, Kerem Acmónában. Izrael már korábban közölte, hogy a kiürített telepek valamennyi épületét megsemmisítik, mielőtt a földterületet átadnák a palesztinoknak.

Izraeli hivatalos forrásból közölték, eddig a gázai övezeti zsidók 80 százaléka távozott lakóhelyéről önként vagy kényszer hatására. "Az ütemtervben lefektetettekhez képest előrébb járunk" - mondta Móse Karadi izraeli rendőrfőnök. Az izraeli rendőrség azzal számol, hogy mire leszáll az éj, 18 telep lesz üres a Gázai övezetben. Számítások szerint keddre mind a 21 zsidó telepet sikerül kiüríteni.

A Gázai övezet elhagyására kényszerített telepeseket Izraelben helyezik el, e művelet kisebb fennakadásokkal, de egészében véve jól halad - jelentette Harsányi György, az MTI különtudósítója. A telepesek hosszú távú elhelyezése és ellátása hatalmas feladatot ró az ezzel megbízott hadseregre, de az elhelyezésben jelentős szerepet vállalnak helyi önkormányzatok is. Diplomáciai és helyi források értesülése szerint az ország számos részén szállodákat és más turistaszállásokat bocsátanak a telepesek rendelkezésére.

A kitelepítésnek mindvégig ellenálló telepeseket, akik leendő elszállásolásukról sem voltak hajlandók tárgyalni, átmenetileg a Negev-sivatag "fővárosa", Beér-Seva közelében, mobil házakból álló táborban helyezi el a hadsereg. A feladatot bonyolítja, hogy egyes ortodox zsidó közösségek csak a hozzájuk hasonlóak környezetében hajlandók szállást elfogadni.

Az izraeli és palesztin félnek a Gázai övezet izraeli kiürítését követően késedelem nélkül lépéseket kell tennie a palesztin állam megteremtése érdekében - mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a The New York Times csütörtöki számában közölt nyilatkozata szerint. Condoleezza Rice a közel-keleti történelem drámai pillanatának nevezte az eseményeket, és úgy értékelte, hogy Ariel Saron miniszterelnök "rendkívüli bátorságról" tett tanúságot. Az amerikai külügyminiszter együttérzését fejezte ki a kitelepített izraeliekkel, s azzal, amivel most Izraelnek szembe kell néznie, de hozzátette: "Ez nem lehet csupán a Gázai övezet". Az izraeli kormány és a katonaság csütörtökön méltatta a palesztin vezetést, amiért az eddig sikerrel akadályozta meg a kivonulók és kitelepítők elleni palesztin támadásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK