Az ukránok kilépnek az Egységes Gazdasági Térségből

Vágólapra másolva!
Ukrajna kilép a három másik volt szovjet utódállammal - Oroszországgal, Kazahsztánnal és Fehéroroszországgal - létrehozott Egységes Gazdasági Térségből. Ezt az ukrán gazdasági miniszter jelentette be azután, hogy tárgyalt az orosz kereskedelmi miniszterrel.
Vágólapra másolva!

A két miniszter megállapodott arról, hogy a jövőben erősítik a kétoldalú együttműködést és ennek a céljából állami bizottságot állítanak fel. A bizottság létrejötte után Ukrajna hivatalosan is elhagyja az Európai Gazdasági Térséget (EGT).

Az EGT valójában csak papíron létezett, annak az alapját megvető szabadkereskedelmi övezet létrehozásának menetrendjében sem sikerült megállapodniuk az országoknak. A tagállamoknak 2005-2006-ra kellett volna megegyezniük az egységes vámtarifa, kereskedelempolitika és szabályozórendszerek létrehozásában.

Ukrajna - amely Oroszországtól, Fehéroroszországtól és Kazahsztántól eltérően az európai integrációt tartja stratégiai céljának - mindig is óvakodott a politikai töltetű vámuniótól, amely megfosztotta volna kereskedelempolitikai szabadságától, és hozzákötötte volna az EGT-n belül domináló Oroszországhoz.

Ukrajna legnagyobb szomszédja és kereskedelmi partnere Oroszország. Ukrajna egyebek között az energiaellátás terén jelentősen függ Oroszországtól, amelynek ugyanakkor gyakorlatilag valamennyi olaj- és gázvezetéke Európa felé Ukrajnán keresztül vezet.