Genovában tombolnak a szurkolók

2005.08.20. 12:02

Mintegy háromezer futball-szurkoló randalírozott szombatra virradóra Genova utcáin, miután a bíróság úgy döntött, hogy jogosan minősítették vissza a harmadosztályba a helyi futballcsapatot. A drukkerek összecsaptak a rendőrökkel is.

Szombatra virradó éjszaka háromezer genovai drukker tombolt a város utcáin. A helyi klubot az élvonalból a harmadik vonalba minősítette vissza az olasz labdarúgószövetség, mert kiderült, hogy egy bundameccsel biztosították győzelmüket a második vonalban. A Venezia elleni zárómérkőzés előtt a klub vezetése 255 ezer euróval vesztegette meg az ellenfelet. A győzelemmel a csapat feljutott volna a Serie A-ba, vagyis az első vonalba.

A szövetség döntése ellen a klub fellebbezett, szerették volna megtartani a jogot legalább arra, hogy ismét a második ligában indulhassanak. Ezt azonban egy pénteki bírósági ítélet visszautsította, és helyben hagyta a szövetség büntetését.

A pénteki ítélet után éjszaka és hajnalban a szurkolók az utcára vonultak, kirakatokat törtek be és a vasútállomáson több vagont is felgyújtottak. A kivonuló rendőröket kövekkel, vasdarabokkal és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg. Legalább tizenkét rendfenntartó megsérül az összecsapásban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK