Letartóztatták a legtöbb feltételezett egyiptomi merénylőt

Vágólapra másolva!
Az elmúlt egy évben üdülőhelyek ellen elkövetett sínai-félszigeti robbantások legtöbb gyanúsítottját letartóztatták az egyiptomi belügyminisztérium szerint. Ugyan a letartóztatottak pontos számát és nevét nem közölték, de már hétfőn érkeztek hírek arról, hogy nagyszabású akció indult egy olyan terroristacsoport ellen, amely a számos halálos áldozatot követelő merényletekért felelőssé tehető. Állítólag ötszáz embert őrizetbe is vettek.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A júliusi sarm-es-sejki robbantás

A hatóságok letartóztatták az Egyiptom sínai-félszigeti üdülőhelyein az elmúlt egy évben végrehajtott merényletek legtöbb gyanúsítottját - közölte kedden az egyiptomi belügyminisztérium.

A tárca közleményében nem nevezte meg a gyanúsítottakat, s a lefogottak pontos számát sem jelölte meg. Mint tudatta, kedd hajnalban rendőrségi művelet indult a Sínai-félsziget északi részén magasodó Halal-hegyen "olyan terroristák egy csoportjának elfogására, akik fontos szerepet játszottak a félszigeten elkövetett terrortámadások megtervezésében és végrehajtásában".

Biztonsági forrásból már hétfőn közölték, hogy nagyszabású művelet kezdődött a félsziget északi részén, s félezer embert őrizetbe is vettek.

Tavaly októberben 34 ember vesztette életét a sínai-félszigeti Tába üdülőváros egyik szállodája ellen elkövetett robbantásos merényletben, idén júliusban pedig hatvannál is több halálos áldozatot követelt egy támadássorozat a félsziget egy másik üdülőhelyén, Sarm-es-Sejkben.