Orosz ENSZ-diplomatát vettek őrizetbe New Yorkban

Vágólapra másolva!
Pénzmosás vádjával őrizetbe vették az ENSZ költségvetési bizottságának orosz elnökét New Yorkban - közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI. Vagyim Kuznyecov a világszervezetnek dolgozó második orosz diplomata, akit őrizetbe vettek az utóbbi időben az amerikai hatóságok.
Vágólapra másolva!

A program az ENSZ történetének egyik legnagyobb, 67 milliárd dolláros költségvetésű humanitárius akciója volt. Az iraki nép megsegítése céljából indították 1996-ban: a Szaddám Huszein vezette Irak, amely ellen Kuvait 1990-es lerohanása után széles körű ENSZ-szankciókat léptettek életbe, olajat adhatott el úgy, hogy a bevételt háborús jóvátételre vagy humanitárius árucikkek beszerzésére fordítja. A megvesztegetési botrányok szaggatta program végül is elérte célját, a túlélést jelentette a 26 milliós iraki lakosság 90 százaléka számára.

Kuznyecov ellen pénteken ismertetik a vádakat, amelyek között egyes értesülések szerint szerepel a pénzügyi visszaélés és a pénzmosás. A vádak csak közvetve érintik az "olajért élelmiszert" programmal összefüggésben történt visszaéléseket.

Az orosz külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban pénteken közölte: azt követően nyilatkoznak majd, hogy kiegészítő tájékoztatást kaptak az amerikai igazságügyi hatóságoktól, az ENSZ-től és a New York-i orosz főkonzulátustól.

Kuznyecov a világszervezetnek dolgozó második orosz diplomata, akit őrizetbe vettek az utóbbi időben az amerikai hatóságok. A rendőrség augusztus elején vette őrizetbe Alekszandr Jakovlevet, az iraki "olajért élelmiszert" program egykori beszerzési főhivatalnokát.