Újra rács mögött az agg Ku-Klux-Klan tag

Vágólapra másolva!
Visszakerült a rács mögé a három rendbeli gyilkosság vádjával júniusban hatvanéves szabadságvesztésre ítélt, de hatheti fogság után egészségügyi okokból a börtönt elhagyó egykori Ku-Klux-Klan-tag, Edgar Ray Killen - közölte szombaton egy helyi bíró. Kiderült, hogy csak szimulálta mozgásszervi problémáit.
Vágólapra másolva!

A 80 éves férfit, aki - családtagjai és barátai által összegyűjtött - 600 ezer dolláros óvadék megfizetése fejében került szabadlábra a múlt hónapban, péntek este börtönözték be újra. Killen azután veszítette el ismét a szabadságát, hogy noha a bíróság előtt mindvégig tolószékben jelent meg, a légzést segítő készüléket használt és bénának tüntette fel a jobb kezét, helybéli rendőrök közül a szabadlábra helyezése után többen látták, hogy minden nehézség nélkül járt és használta a jobb kezét autóvezetéshez, kézfogáshoz. A bíróság e szemtanúk vallomása alapján rendelte el Killen újbóli bebörtönzését. A férfi ügyvédjei jelezték, fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen.

Killent idén június 21-én találták bűnösnek előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűntettében. A férfi 1964 júniusában részt vett három polgárjogi harcos, két New York-i zsidó és egy fekete brutális meglincselésében és agyonlövésében. Az egész Amerikát megrázó gyilkosság áldozatai azért érkeztek az akkoriban a faji megkülönböztetést hirdető Délre, hogy segítsenek a feketéknek feliratkozni a választói névjegyzékbe. Ez a bűntett ihlette az 1988-ban elkészült Lángoló Mississippi című filmet.