Terroristát leplezett le egy bangladesi zsebtolvaj

Vágólapra másolva!
Egy zsebtolvajnak köszönhetően fogtak el a rendőrök egy terroristát. A zsebest megjutalmazták, aki úgy nyilatkozott, hogy jó útra tér.
Vágólapra másolva!

Egy kecskével és 40 ezer forint értékű pénzjutalommal honorálta a bangladesi rendőrség egy zsebtolvaj szolgálatait, amelyek lehetővé tették egy terrorista hálózat felgöngyölítését. A zsebes ugyanis elemelhető tárcák után kémlelődve egészen másfajta tárgyat figyelt meg: a férfi, akit követett, egy pokolgépet helyezett el.

Az illetőről adott pontos leírása alapján a rendőrség elfogta a Dzsamajatul Mudzsahidin nevű, betiltott szélsőséges muzulmán szervezethez tartozó terroristát. Így sikerült bebizonyítani, hogy ez a csoport hajtotta végre azt a robbantás-sorozatot, amely augusztus 17-én három áldozatot követelt - közölte Abdur Ramin bangladesi rendőrfelügyelő.

Az újdonsült kecsketulajdonos a bangladesi hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy felhagy a zsebtolvajlással.