Ismét az EP napirendjén a vajdasági helyzet

Vágólapra másolva!
A Vajdaság helyzete ismét napirendre kerül az Európai Parlament e heti strasbourgi plenáris ülésén.
Vágólapra másolva!

Előzményként a képviselők az ügyrendi kérdéseket hétfőn jóváhagyva úgy döntöttek, hogy az emberi jogok megsértésével kapcsolatos sürgős viták számára fenntartott időkeretben, csütörtökön Tunézia és Nepál mellett, az üzbegisztáni helyzet megvitatása helyett a szerbiai tartományéval foglalkoznak - derült ki az EP-ben napirend előtt tartott szavazáson, amely az interneten is nyomon követhető volt.

Az EP-nek a délkelet-európai országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős delegációja - magyar képviselők nyomására - a közelmúltban már jelezte: az elmúlt hónapokban tapasztalt történések értékelése nyomán sürgősségi vitát kezdeményez a plenáris ülésén a Vajdaságban kialakult helyzet miatt.