Lelőttek két egyiptomi merénylőt

Vágólapra másolva!
Megpróbált áttörni autójával egy ellenőrző ponton a Sarm-es Sejkben elkövetett merénylet két gyanúsítottja, ezért az egyiptomi rendőrök lelőtték őket. Nem sokkal korábban már megölték a robbantásos terrorakció egy másik gyanúsítottját a rendőrök egy tűzpárbajban. Sarm-es-Sejkben július 23-án három pokolgép 67 ember életét oltotta ki.
Vágólapra másolva!

Egyiptomi rendőrök tűzharcban lelőtték az idén nyáron a Sarm-es-Sejk sínai-félszigeti üdülőhelyen elkövetett robbantásos merényletsorozat két újabb gyanúsítottját, egy harmadikat pedig őrizetbe vettek - közölte csütörtökön a kairói belügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint a rendőrök szerda este, az egyiptomi-izraeli határtól nem messze magasodó Halal-hegység körzetében, egy ellenőrző ponton végeztek a két férfival, akik gépkocsin megpróbáltak átjutni egy ellenőrzésen. A közlemény Hálid Muszaid és Tulub Murdi Szulejman néven azonosította a két férfit. A gyanús szerint egyikük a merényletsorozat értelmi szerzője, a másik bombakészítő volt.

A tűzharc nem messze történt attól a helytől, ahol néhány órával korábban a rendőrök lelőtték a robbantások egy másik feltételezett kitervelőjét, Músza Mohammed Szálem Badrant.

A szerdai esti tűzharcot követően az egyiptomi rendőrök őrizetbe vettek egy harmadik, a két lelőtt férfi gépkocsiját vezető férfit, aki kihallgatása során bevallotta, hogy részt vett a merényletek végrehajtásában.

A rendőrség a gépkocsiban lőszert, robbanószerkezetet, házilagos készítésű időzítő berendezést, hamis rendszámokat, valamint videokamerát és egy olyan videofelvételt is talált, amelyen a csoport tagjai a merényletsorozat előtt a robbantások végrehajtásában való szerepüket magyarázták el. Sarm-es-Sejkben július 23-án három pokolgép 67 ember életét oltotta ki.