A drezdaiak eldönthetik a kancellár kilétét

Vágólapra másolva!
Utólagosan szólítanak vasárnap az urnákhoz körülbelül 200 ezer választásra jogosult polgárt Drezdában, mert szeptember 18-án, miközben az ország többi részében választottak, a 160-as választókerületben (Drezda I) haláleset miatt elmaradt a szavazás.
Vágólapra másolva!

A le nem zárt választások eredménye szerint a legerősebb frakció az új összetételű Szövetségi Gyűlésben (Bundestag) a kereszténydemokrata és a keresztényszociális unió frakciója (CDU/CSU) 225 mandátummal, második a szociáldemokrata 222 mandátummal. Matematikai számítások és politológusok becslései szerint a drezdai szavazás lényegében nem változtathat az erőviszonyokon. A mandátumarány módosulása azonban pszichológiai szempontból tényező lehet az esetleges nagykoalíción belüli vezető szerepért folyó küzdelemben.

A konzervatív pártok és a szociáldemokraták nagykoalíciós tárgyalásokra kényszerülnek, mivel csak együtt tudnak kormányképes többségre szert tenni. A választásokon az eltervezett koalíciók (konzervatív-liberális, illetve szociáldemokrata-zöld) egyike sem került kormányzóképes fölénybe, az egyéb kényszerkoalíciós megoldások pedig valamelyik szereplő makacssága miatt eddig megbuktak.

Egyelőre csak konzultációk folynak a két tábor között, a lényegi ajánlattétellel meg akarják várni a drezdai forduló végeredményét. A konzervatívok csak úgy lennének hajlandók koalíciós tárgyalásokba bocsátkozni, ha a szociáldemokraták elismerik: csak a konzervatív kancellárjelölt, Angela Merkel vezetésével alakulhat kormány. A szociáldemokraták viszont, akik Gerhard Schröder kancellárral az élen vezető szerepben akarnak tovább kormányozni, a tartalmi kérdésekkel akarják kezdeni a tárgyalásokat, a személyi kérdéseket pedig menetközben kívánják megoldani.

Ezt az álláspontot Schröder pénteken is megerősítette a drezdai Sächsische Zeitungban megjelent interjúban, míg Angela Merkel ugyanebben a lapban azt szögezte le, hogy két szabály van, amelyeket tiszteletben kell tartani. Az egyik úgy szól, hogy a koalíció erősebbik összetevője formál jogot a kancellárállításra, a második szabály pedig az, hogy minden politikai erő szuverén módon hozza meg személyi döntését. Merkel ez utóbbi mondatával valószínűleg azokra a célzásokra utalt, hogy a szociáldemokraták Merkel helyett valaki mást is el tudnának képzelni kancellárnak.

A drezdai kampányt záró pénteki nagygyűlésen Merkel leszögezte, hogy a szociáldemokrata-zöld koalíciót leváltották, "ez már Drezda előtt is világos volt", s remélhetőleg a vasárnapi záró forduló után Schröder is belátja ezt. A kancellár viszont úgy fogalmazott, hogy a következő években a szövetségi kormány élén Németország megújulásáért és szociális kohéziójáért akar küzdeni. "Nem szabad, hogy a német gazdasági szövetségek mottója szerinti megújulásra kerüljön sor" - fogalmazott Schröder.

Gyakorlatias alapállásra helyezkedő szociáldemokraták szerint a harc azért folyik, hogy melyik tábor képes abszolút többséget, úgynevezett kancellári többséget felsorakoztatni a Bundestagban jelöltje mögött. A kancellári többséghez, a kancellár megválasztásához az összes Bundestag-képviselő felének plusz egy főnek a szavazata szükséges.