Rendőrök nyitottak utat Korzikára

Vágólapra másolva!
Rendőrök tisztították meg Marseille és Ajaccio kikötőjét a sztrájkoló tengerészektől. Az állami SNCM komptársaság munkatársai tizenegy napja léptek sztrájkba, és lezárták Marseille olajkikötőjét - ezzel veszélybe került Korzika energiaellátása.
Vágólapra másolva!

A rendfenntartó erők bevetésével szabaddá tették szombaton a marseille-i olajkikötő bejáratát, amelyet a sztrájkolók zártak el a forgalom elől. Az akció kora reggel incidens nélkül zajlott le - közölték a helyi hatóságok, hozzátéve, hogy a sztrájkőrök eleget tettek a rendőrök távozásra intő felszólításának. A két olajterminálhoz vezető kapukat őrizni fogják ezután, hogy fenntarthassák a szabad forgalmat. A rendőri akciót megelőzően a marseille-i közigazgatási bíróság a kikötő vezetőségének kérésére úgy döntött, hogy a sztrájkolóknak távozniuk kell.

Korzika fővárosában, Ajaccióban is bevetették a rohamrendőrséget szombat reggel, hogy elűzzék a sztrájkolókat a kikötőből. Egy századnyi rendőr és két könnyű páncélos vonult a kikötőhöz, és eltávolította a forgalmat gátló útakadályokat. A mintegy 15 fős sztrájkőrség nem tanúsított ellenállást, ahogyan Marseille-ben sem, ahol ezzel párhuzamosan hasonló akció zajlott le.

Az SNCM komptársaság alkalmazottainak tíz napja tartó sztrájkja miatt teljesen leállt Korzika és a kontinens között a tengeri forgalom, s a helyzetet elmérgesítve csütörtök éjjel ismeretlen tettesek rakétát lőttek ki a sziget Ajaccióban található prefektúrájára, de személyi sérülés nem történt.

A hatóságok a kikötő megtisztítását azzal indokolták, hogy ezt megköveteli a sziget ellátása, és az ott rekedt mintegy tízezer utazó és 6-7 ezer gépkocsi távozásának lehetővé tétele.