Két embert fogtak el a bali robbantások miatt

Vágólapra másolva!
A rendőrség két gyanúsítottat hallgat ki a szombati Bali szigetén elkövetett merényletekkel kapcsolatban. Azt még nem tudni, hogy a gyanúsítottak kik, és hogyan kapcsolódnak a 22 halálos áldozatot követelő terrortámadásokhoz.
Vágólapra másolva!

Két gyanúsítottat hallgat ki a rendőrség a Balin elkövetett öngyilkos merényletek kapcsán - jelentette be kedden az indonéz sziget rendőrfőnöke. Made Mangku Pastika bali rendőrfőnök mást nem közölt a két személyről, vagy arról, miként kapcsolódhatnak a szombati merényletekhez. A három öngyilkos merénylőn kívül 19-en vesztették életüket és 135-en sebesültek meg - köztük külföldiek - az üdülőparadicsomban elkövetett robbantásokban.

Az indonéz rendőrség csaknem kétszázezer embert mozgósított a merényletek szervezői és kitervelői ellen indított országos hajtóvadászatban. A gyanú szerint a robbantások mögött a az al-Kaidával is kapcsolatban álló délkelet-ázsiai terrorszervezet, a Jemaah Islamiyah (JI) tagjai állnak. A szervezet szellemi vezetője ugyanakkor egy keddi közleményében elítélte a merényleteket. A jelenleg börtönben ülő Abu Bakar Bashir azt közölte, hogy határozottan elutasítja a békés polgárok elleni robbantásokat, legyen szó bármilyen indokról is. Bashirt a három évvel ezelőtti 202 halálos áldozatot követelő kutai robbantások miatt ítélték két és fél börtönre.

A hatóságok szerint a merényletek elkövetésének módja ugyanolyan volt, mint a 2002-es bali robbantásoké, illetve mint a Jakartában végrehajtott 2003-as és 2004-es merényleteké. A rendőrök szerint ugyanaz a két malajziai terrorista, Azahari bin Husin és Noordin Mohamed Top volt a mostani terrorcselekmények értelmi szerzője, akik a korábbi robbantásokat is kitervelték. Az indonéz rendőrség most elsősorban őket akarja kézre keríteni.