Visszavesznek a határszigorból a románok

2005.10.04. 17:45

A román belügyminiszter kedden megígérte, hogy a Magyarországra utazók esetében visszaállítják a határokon az október 1-jei szigorítás előtti állapotokat. Vasile Blaga előzőleg Lamperth Mónikával egyeztetett az ügyről. Az illegális EU-s bevándorlást visszaszorítani hivatott határátlépési szigorítás ugyanis felettébb megnehezítette a Magyarországra utazni akarók dolgát.

A Magyarországra utazni kívánó román állampolgárok néhány napon belül mentesülnek az új román belügyminiszteri rendelet szigorításai alól, mert a két ország belügyminisztere megegyezett: a szigorítás csak a schengeni országok vonatkozásában marad érvényben - közölte Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Ezzel egybehangzó közleményt adott ki a magyar Belügyminisztérium is.

A belügyi közlemény szerint Vasile Blaga román belügyminiszter telefonon egyeztetett magyar kollégájával, majd ezt követően megígérte, hogy a Magyarországra utazó román állampolgárok esetében feloldják a kiutazási feltételek szigorítását. Lamperth Mónika a telefonos egyeztetés során azzal érvelt, hogy indokolatlannak tartja az október 1-jén hatályba léptetett szigorítást, mivel nincs komoly illegális migrációs nyomás Románia felől Magyarország felé. Az intézkedés ugyanakkor komoly nehézséget teremtett a Magyarországra utazni akaró román állampolgároknak.

Vasile Blaga azzal indokolta a különleges intézkedéseket, hogy Románia az európai uniós csatlakozás előtt szeretné visszaszorítani az illegális migránsok számát, mivel az utóbbi időben érezhetően nőtt a schengeni térségből emiatt visszafordítottak száma. Lamperth végül azt javasolta, hogy a Magyarországra utazók esetében oldják fel a szigorítást, amit Blaga meg is ígért.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Magyarországra utazás esetén ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek, mint amelyeket az új rendelet kiadása előtt alkalmaztak - közölte Markó Béla.

A magyar Külügyminisztérium szóvivője még hétfőn hívta fel a figyelmet arra, hogy az új román rendelet indokolatlanul megnehezíti a romániai magyarság kapcsolattartását az anyaországban élő rokonokkal, ismerősökkel, emellett kedvezőtlenül érinti a turistaként vagy üzleti céllal Magyarországra látogatni kívánó bármely román állampolgárt. A szigorítás értelmében a határátlépésnél az utasnál lévő pénzmennyiségtől függetlenül valamilyen hivatalos okmány meglétét (pecsétes, hiteles fordítással ellátott meghívólevelet, utazási iroda igazolását) is megkövetelik.

A két belügyminiszter keddi egyeztetését megelőzően a magyar határőrség szóvivője arról számolt be, hogy a rendelet életbe lépése óta folyamatosan csökkent a Romániából Magyarországra érkezők száma. Az előző szombaton, vasárnap és hétfőn mért számokhoz képest az elmúlt három napban 38-65 százalékkal csökkent a belépők száma.

MTI/[origo]