Hiller: Káros a belpolitika kivitele Brüsszelbe

Vágólapra másolva!
Magyarország európai uniós tagságával Brüsszel és Strasbourg a nemzeti érdekérvényesítés meghatározó színhelyeivé lettek, a belpolitikai viták kivitele az uniós intézményekbe ezért az ország számára káros és fölösleges - vélekedett szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Hiller István, az MSZP elnöke.
Vágólapra másolva!

A magyar politikus a szocialista európai parlamenti képviselőkkel találkozott, és külön tárgyalt Poul Nyrup Rasmussennel, az Európai Szocialisták Pártja elnökével, Hannes Swobodával, az Európai Parlament Szocialista frakciójának elnökhelyettesével, továbbá külön megbeszélést folytatott Kovács László magyar EU-biztossal is. Elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt negyedévente rendszeresen értékeli a szocialista EP-delegáció munkáját, s mostani látogatása ebbe a folyamatba illeszkedik.

Megbeszélései nyomán az MSZP-elnök úgy értékelte, hogy Magyarország presztízse az uniós intézményekben töretlen, az újonnan csatlakozott tagállamok között az egyik legaktívabb, képviselői munkájukkal, szakmailag megalapozott véleményeikkel a legnagyobb elismerést vívták ki maguknak. A tárgyalásokon "egyöntetűen fogalmazódott meg, hogy Magyarország az unió tekintélyes tagja" - szögezte le.

Elmondta: minden olyan kérdésben, amely a nemzet érdekeinek érvényesítését jelenti az EU központjában, szívesen és örömmel működnek együtt más képviselőkkel is, szakmai alapon. Az biztos, hogy a szocialista párt belpolitikai vitákat nem fog kihozni Brüsszelbe és Strasbourgba, de más képviselők részéről nem ez tapasztalható - tette hozzá.

Az MSZP elnöke beszámolt arról: az Európai Szocialisták Pártjának vezetőivel tárgyalt arról is, miképp támogatják az MSZP választási kampányát. Jövő év elején az MSZP nemzetközi tanácskozást, szemináriumot is rendez Budapesten, amelyen részt vesznek Európa legjelesebb szociáldemokrata politikusai.

Jelezte, hogy támaszkodni kívánnak a tekintélyes EU-biztos és nemzetközileg elismert diplomata Kovács László tapasztalataira. "Tisztában vagyok azzal, hogy az EU biztosaként milyen lehetőségek és milyen kötöttségek befolyásolják Kovács László munkáját", de az a benyomásegyüttes, amelyet biztosként szerzett és szerez, fontosak a párt számára - adta értésre Hiller. Bizonyosságát fejezte ki arról is, hogy Kovács minden lehetségest, amit biztosként megtehet, meg is fog tenni annak érdekében, hogy a nemzeti érdekérvényesítésben jó eredményeket érjen el.

Felhívta a figyelmet a Sikeres Magyarországért mozgalomra, melynek célja egyebek között biztosítani az uniós lehetőségek jobb kihasználását, helyiek segítségül hívásával megvizsgálni, mit és hogyan lehet építeni, fejleszteni uniós segítséggel. A mozgalom már 150 helységben működik, és a pártelnök arra kérte a szocialista EP-képviselőket, hogy kapcsolódjanak be a munkájába.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője a sajtótájékoztatón kifejtette, az MSZP-t Közép-Európa legerősebb szociáldemokrata erejének tartják. "Reális esélyt látnak arra is, hogy Magyarországon nem lesz kormányváltás" - fűzte hozzá. Bejelentette, hogy az ESZP EP-frakciójának elnöksége kihelyezett ülést tart Budapesten tavasszal.