A Líbiában elítélt bolgár ápolónők szabadon engedését sürgetik

Vágólapra másolva!
A Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónők szabadon engedését, de legalábbis ügyükben egy igazságos per lefolytatását sürgette csütörtöki határozatában az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, egyben követelve, hogy a líbiai hatóságok végre indítsanak komoly vizsgálatot a vádlottak megkínzása miatt, s e bűncselekmények felelőseit állítsák bíróság elé.
Vágólapra másolva!

A vitában felszólaló Eörsi Mátyás, a liberális frakció vezetője (aki így az ET legmagasabb tisztséget betöltő magyar politikusa) hangsúlyozta, hogy mindaz, ami Líbiában ebben az ügyben történt, koncepciós per. A vádak ugyan vallomásokon alapulnak, de ezeket kínzásokkal csikarták ki. Eörsi azt nyilatkozta: beszédében sürgette a nyugati országokat, hogy ne az "olajbizniszt" válasszák a jogszerűség helyett, s gyakoroljanak nyomást Líbiára az ügy minél gyorsabb, az igazságon alapuló megoldásáért.

A líbiaiak 1999 februárjában tartóztatták le az öt bolgár ápolónőt, s 2004-ben mindannyiójukat, valamint egy palesztin orvost halálra ítélték, azzal a váddal, hogy szándékosan AIDS-vírussal fertőztek meg 426, a benghazi kórházban ápolt gyereket. Az érintettek természetesen fellebbeztek, s a líbiai legfelső bíróság november közepén hozza majd meg ítéletét.

Az emberi jogok tiszteletben tartását felügyelő Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtöki strasbourgi ülésén - nyilván nem függetlenül a közelgő, november közepi időponttól - rendkívüli vitát folytatott a kérdésről. A testület megállapította, hogy az eljárás során számos esetben megsértették az emberi jogokat, a vádlottakat megkínozták, barbár módon bántak velük, az igazságos bírósági eljáráshoz való jogukat semmibe vették. Eközben számos adat, vizsgálat bizonyítja, hogy az ápolónők és az orvos ártatlanok: így például a kórházban az AIDS-járvány egy évvel az érintettek munkába állását megelőzően kezdődött, s letartóztatásuk után is folytatódott. A határozat szerint a vádlottak csak bűnbakok, s a gyerekek megfertőződéséért nem őket, hanem a katasztrofálisan működő líbiai egészségügyet terheli a felelősség.

Ezért a parlamenti közgyűlés sürgeti Líbiát, hogy a lehető leggyorsabban rendezze a bolgár egészségügyi dolgozók ügyét, méghozzá a nemzetközi normáknak megfelelően - az európai államokat pedig arra kérte, hogy egyértelműen kössék össze az ügy igazságos rendezését és kapcsolataik normalizálását Líbiával.

Ez utóbbira utalt Eörsi Mátyás is felszólalásában, bírálva, hogy tavaly például Brüsszelben is fogadták Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt, az európai politikusok pedig az olajbiznisz miatt szinte egymásnak adják a kilincset Líbiában. Egyben sürgette, hogy Európa segítsen a megfertőződött gyerekeknek, illetve családjaiknak (a 426-ból 51-en már meghaltak): mint mondta, ha itt tudnának tenni valamit, az jó példája lenne az oly sokat emlegetett európai szolidaritásnak.