Beismerte tettét az Izraelnek dolgozó Pentagon-szakértő

Vágólapra másolva!
Beismerte bűnösségét szerdán a bíróság előtt egy volt Pentagon-elemző azokban a vádpontokban, hogy bizalmas információkat adott át egy izraeli diplomatának, valamint egy Izrael javára tevékenykedő lobbicsoportnak.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves Lawrence Franklin, aki az amerikai védelmi minisztériumban Irak- és Irán-szakértő volt, az Irakban állomásozó amerikai erők ellen készülődő esetleges támadásokról szolgáltatott ki titkos iratokat 2003 nyarán a befolyásos Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) két alkalmazottjának, valamint egy izraeli diolomatának. Franklin később önként adta fel magát az amerikai Szövtségi Nyomozó Irodának (FBI).

Vádat emeltek ellen amiatt is, hogy bizalmas dokumentumok voltak a birtokában. Az ügyében eljáró Virginia állambeli alexandriai bíróság a vádpontok alapján akár 10 éves szabadságvesztésre is ítélheti a vádlottat.

Franklin 1979 óta dolgozott a védelmi minisztériumban. Otthonában a tavaly júniusi házkutatás során összesen 83, három évtizedet felölelő bizalmas dokumentumot találtak.