Gyurcsány meghívta Magyarországra George Busht

Vágólapra másolva!
A gazdasági és világpolitikai kérdéseken volt a hangsúly George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök pénteki fehér házi megbeszélésén. A magyar miniszterelnök meghívta Magyarországra az amerikai elnököt, aki hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli a meghívást, ám pontos időpontot még nem tudott mondani.
Vágólapra másolva!

Az Ovális Irodában a sajtónak nyilatkozva a miniszterelnök közölte, a látogatásnak az volt a célja, hogy megerősítsék a két ország barátságát és azt, hogy közös dolgaink vannak a világban: fenntartani a stabilitást és ebben a feladatban Magyarország nemcsak szövetségese, hanem barátja is az Egyesült Államoknak.

A találkozón áttekintették a nemzetközi politika és biztonságpolitika számos kérdését, szó volt Irakról és Afganisztánról, de új elem nem merült fel, magyar részről csak az eddigi vállalások megerősítéséről volt szó.

A magyar miniszterelnök felvetette a vízumkérdést, amellyel kapcsolatban George Bush elnök elmondta, hogy egy új programot dolgoznak ki, hogy megkönnyítsék és méltányossá tegyék az amerikai vízum megszerzését. "Bush elnök érti, hogy miért fontos a magyaroknak a vízumkérdés, és megígérte, hogy személyesen is közbenjár a kongresszusnál, hogy megértsék ennek fontosságát" - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a program reményt ad a lehető leggyorsabb haladásra.

Gyurcsány Ferenc magyarországi látogatásra hívta meg George Busht az 1956-os forradalom jövő évi évfordulója alkalmából. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban hangsúlyozta az '56-os forradalom nemzetközi hatásának jelentőségét, hozzátéve: "szeretnénk, ha barátaink, a demokrácia barátai ott lennének". Bush hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli a meghívást, de hozzátette, hogy nem ő maga alakítja a programjait. Kiemelte, hogy 1956 nagyon fontos sok amerikainak, hiszen sokan a szabadságharc után érkeztek az Egyesült Államokba. "Nagyra értékelem azokat, akik kiállnak a szabadságért" - tette hozzá.

Bush elnök az Ovális Irodában gratulált a magyar gazdasághoz, illetve elégedetten szólt a magyarországi amerikai befektetésekről. Megjegyezte, hogy nem baj, hogy ha a kormányfő ért a gazdasághoz.

Gyurcsány Ferenc egyebek között rámutatott, hogy örömmel állapították meg: a két ország között teljes a nézetazonosság abban, hogy az amerikai elnök is és ő is azt szeretné, ha az emberek biztonságban, stabilitásban és jólétben élnének.

A kormányfő a magyar sajtónak a Fehér Ház előtt nyilatkozva elmondta, hogy a biztonságpolitikai kérdéseken túl most többet tudtak foglalkozni a világ dolgaival, a világpolitikával és a gazdasággal. A fehér házi találkozón - mondta - beszámolt az amerikai elnöknek Magyarországnak a modernizálás és a szociális igazságosság megteremtésének érdekében kifejtett erőfeszítéseiről. A miniszterelnök a tárgyalásokat úgy értékelte, hogy mindkét fél értette, mi a másik szempontja, és ez volt a tárgyalásnak az egyik előnye.