Illegális bevándorlókat szállítottak el Melillából

Vágólapra másolva!
Újabb csoport illegális bevándorlót szállítottak el Melilla észak-afrikai spanyol enklávéból vasárnap az ország európai részébe, hogy tehermentesítsék a ceti átmeneti befogadóközpontot - közölték rendőrségi források.
Vágólapra másolva!

A 140 főt egyelőre nem toloncolják ki spanyol területről, hanem különböző menekültszállásokon helyezik el az Ibériai-félszigeten. Ugyanígy az európai országrészben helyeztek el száz másik bevándorlót, akiket szombaton szállítottak el Cetiből. A spanyol hatóságok kiutasítási végzését egyelőre nem lehet végrehajtani, mert Madridnak nincs ezt lehetővé tévő kétoldalú megállapodása az érintett afrikai országokkal.

Csütörtökön egy 73 bevándorlóból álló csoportot utasítottak ki Melillából a Spanyolország és Marokkó által 1992-ben aláírt toloncegyezmény értelmében, amelyet korábban szinte soha nem alkalmaztak. A Marokkó területébe beékelődő Melillában az ötszáz ember befogadására alkalmas átmeneti szálláson az elmúlt napokban mintegy 1400 afrikai bevándorló zsúfolódott össze, akik több hullámban hatoltak be tömegesen az enklávéba.

Forrás: EPA
Kotoloncolják az illegálisokat

Marokkó szerint Európának teljesítenie kell a kötelességét az afrikai eredetű menekülthullám megfékezésében egy olyan helyzetben, amikor a nemzetközi közösség megrendülten tekint a bevándorlók sorsára, akik kétségbeesetten próbálnak eljutni "az ígéret földjére". "Európa nem háríthatja a gondot Marokkóra, amely maga is áldozata ennek a menekülthullámnak" - jelentette ki vasárnap egy rabati kormányzati illetékes.

Mind Marokkót, mind Spanyolországot bírálat éri nem-kormányzati szervezetek részéről az afrikai illegális bevándorlókkal való bánásmóddal kapcsolatban, nevezetesen amiatt, hogy az elmúlt közel egy hétben tizenegyen meghaltak, miközben megpróbáltak átjutni a Melillát és a másik észak-afrikai spanyol enklávét, Ceutát övező kettős rácskerítésen.

Spanyolország nem toloncolt ki Marokkkóba több menekültet, miután néhány napja ismertté vált, hogy a marokkói biztonsági erők kitettek mintegy ezer bevándorlót lakott területektől távol a sivatag szélén. Őket időközben a hétvégén elszállították a sivatagból és egy táborban helyezték el.