Abszolút többséget szerzett a burgenlandi tartományi parlamentben az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a vasárnapi tartományi választásokon, amelyeken - nem végleges adatok szerint - a szavazatok több mint 51 százalékát szerezte meg.

A vasárnapi voksoláson az előrejelzések szerint csak az volt kérdéses, hogy abszolút lesz-e a szociáldemokraták győzelme, miután valamennyi felmérés azt mutatta, hogy a párt - amely öt évvel ezelőtt is nyert a tartományban - támogatottsága jóval nagyobb, mint a Wolfgang Schüssel kancellár vezette Osztrák Néppárté (ÖVP).

A szociáldemokraták kettővel növelni tudták mandátumaik számát, így 19 képviselőjük lesz a 36 fős tartományi parlamentben. A néppártiak közel 37 százalékos eredménnyel csekély mértékben növelni tudták támogatottságukat, és így meg tudták őrizni 13 mandátumukat. Az egykoron Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elveszítette támogatóinak a felét, így a korábbi 4-gyel szemben csak két képviselőt küldhet a burgenlandi parlamentbe. A Zöldek támogatottsága valamelyest csökkent ugyan, de továbbra is 2 képviselőjük lesz a tartományi törvényhozásban.

A Magyarországgal határos osztrák tartományban már 1968. és 1972., valamint 1977. és 1987. között is abszolút többsége volt az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak.

Egy héttel ezelőtt Stájerországban is nyertek a szociáldemokraták, a jobbközép néppártiak 60 év után veszítették el elsőségüket ebben a tartományban. Az SPÖ az október 23-án tartandó bécsi tartományi választásokon is győzelemre készül, s vezetőinek meggyőződése, hogy a párt megnyeri a jövő tavasszal tartandó szövetségi parlamenti választásokat is.