A sarki olvadáson gazdagodna egy üzletember

Vágólapra másolva!
Dollármilliókat nyerhet egy amerikai üzletember a sarki jég olvadásán. Nyolc éve 7 dollárért vett meg egy jeges öblöt a kanadai kormánytól, ami időközben hajózhatóvá vált, és lényegesen lerövidíti a kereskedelmi utakat. Az öbölbe tervezett kikötő évi 100 millió dolláros bevételt hozhat - írja a New York Times.
Vágólapra másolva!

Pat Broe denveri üzletember 1997-ben megvásárolt a kanadai kormánytól egy, a sarki jég miatt állandóan befagyott, elhagyott öblöt. A vételár mindössze 7 dollár, azaz mai áron számolva alig 1400 forint volt. A sarki jég azonban azóta egyre inkább visszahúzódik, az északi jégsapka kiterjedése idén elérte valaha volt legkisebb kiterjedését. A minimális befektetéssel kezdett üzlet pedig úgy tűnik, hogy meglehetősen jövedelmezőre fordul - írja a New York Times.

Broe szerint az öbölnél olyan átjáró nyílik a kereskedelmi hajók számára, amely kilométerek ezreivel rövidebb a most ismert, Amerikát déli irányban megkerülő útvonalaknál. Broe szerint az öbölben létesítendő kikötő évi 100 millió (több mint 20 milliárd forintos) dolláros hasznot hozhat, ehhez azonban meg kell várni, hogy a jégtakaró a jelenleginél jobban visszahúzódjon és a hajózható időszak hossza megnyúljon.