Szerbiában a döglött galambot is jelentik

Vágólapra másolva!
Cáfolta a koszovói ENSZ kormányzat azt az értesülést, hogy Koszovóban is madárinfluenza pusztítana. A szerb tisztiorvosi szolgálat szerint Románia közelsége ellenére sincs ok a pánikra. Ennek ellenére a lakosság tömegesen vásárol vírusölő-szereket, a hatóságoknak pedig még a döglött galambokat is jelentik.
Vágólapra másolva!

Kakuk György, ENSZ-kormányzat (UNMIK) észak-koszovói szóvivője vasárnap határozottan cáfolta, hogy madárinfluenza ütötte volna fel a fejét Koszovóban is. A szarajevói, a szófiai és a budapesti média is felkapta azt a hírt, hogy Koszovóban egy farmon szárnyasok hullottak el, s felmerült a madárinfluenza gyanúja.

Kakuk szerint egy észak-koszovói farmon néhány napja valóban elpusztult több tucat baromfi, de a főállatorvosi szolgálat szakemberei megvizsgálták az esetet, és kizárták annak lehetőségét, hogy a kelet felől terjedő madárinfluenza okozta a szárnyasok elhullását. A szóvivő leszögezte, hogy Koszovóban madárinfluenza nincs, a Vucitrn és Pristina között lévő farmon más betegség okozta az állatpusztulást.

A szóvivő szerint Koszovóban az ENSZ-misszió és a tartományi kormány közös intézkedési tervet dolgozott ki arra az esetre, ha baromfivész jelenik meg a tartományban. Ardian Purni főállatorvos szerint egyáltalán nincs ok pánikra, a hatóságok teljes ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, a szakértők éjt nappallá téve vizsgálják a szóba jöhető gócpontokat, de eddig egyetlen gyanús esetet se találtak.

A Nyugat-Balkánon egyelőre nem jelent meg a betegség, s noha a járványügyi hatóságok nyugtatják a közvéleményt, Románia és Törökország közelsége miatt a térség lakói talán a kelleténél is nagyobb éberséget mutatnak. A belgrádi tisztiorvosi szolgálatnál csak a szombati nap folyamán közel harminc madárpusztulásról tettek bejelentést, jobbára galambtetemek keltettek alaptalan riadalmat.

Predrag Kon, a szerbiai tisztiorvosi szolgálat főepidemiológusa több ízben figyelmeztette a közvéleményt arra, hogy nincs ok a pánikra. Ennek ellenére a szájmaszkok és a Tamiflu nevű vírusölő szer iránt továbbra is tömeges a vásárlói igény. Kon arra figyelmeztetett, hogy a Tamiflu indokolatlan használata könnyen a várttal ellentétes következménnyel járhat: a gyógyszer hatástalanná válik a szervezet számára olyan helyzetben, amikor esetleg valóban szükség lenne rá.

Szerbiában vasárnap megkezdődött a vadászidény, a hatósági tilalom miatt 12 vándorló madárfajra nem szabad lőni. A hét végén az agrártárca külön központot hozott létre a madárinfluenza észlelésére és megelőzésére. Az ország 12 állatorvosi kutatóközpontjában éjjel-nappali ügyeletet vezettek be, mozgó állatorvosi csoportok alakultak, amelyek folyamatosan ellenőrzik a bejelentéseket, és fokozottan figyelik a tavak és folyók menti baromfigazdaságokat. A szerbiai hatóságok kérték a baromfitartókat, hogy lehetőleg ne engedjék nyílt térre a háziszárnyasokat, Montenegróban pedig minisztériumi rendelettel ítélték szigorú "házi őrizetre" az aprójószágot.