Kilenc nap után mentettek ki két pakisztáni gyermeket

Vágólapra másolva!
Két pakisztáni kisgyermeket mentettek ki a kutatóalakulatok hétfőn, kilenc nappal a pusztító földrengés után az ázsiai ország északi hegyvidéki területén - közölte a dél-ázsiai ország hadseregének egyik illetékese.
Vágólapra másolva!

Az ötéves kislányra Balakot város mellett, a nyolcéves kisfiúra pedig a Balakottól északra lévő Kagán-völgyben találtak rá. A fiú rokonlátogatóba igyekezett, de hozzátartozói meghaltak a földmozgásokban, mire odaért, így a gyermek egyedül maradt.

Vasárnap sikerült egy 12 éves kislányt is kimenteni a katasztrófa sújtotta területen. Ezek az esetek némi reményt adnak a mentőknek arra, hogy esetleg még bukkannak túlélőkre.

A Richter-skála szerinti 7,6-es erősségű földrengés, amely részben Indiát is érte, Pakisztánban 53 ezer ember életét oltotta ki az eddigi adatok szerint.