A szíriai elnök sógora is gyanúsított a Haríri-gyilkosságban

Vágólapra másolva!
A német Stern magazin szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök sógora az egyik gyanúsított a volt libanoni kormányfő, Rafík Haríri februári meggyilkolásának körülményeiről készült ENSZ-jelentésben.
Vágólapra másolva!

Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője "nem tanúként, hanem gyanúsítottként" hallgatta ki Aszef Saukatot, a szíriai katonai titkosszolgálat vezetőjét, az elnök sógorát, akit Aszad után Szíria második legnagyobb hatalmú emberének tekintenek - írja a Stern csütörtökön utcára kerülő e heti számában.

Mehlis összesen 10 magas rangú szíriai diplomatát, illetve titkosszolgálati tisztet hallgatott ki, és közülük ötöt tekintenek gyanúsítottnak. Köztük van Rusztum Gazaleh, a korábban Libanonban működő szíriai titkosügynökök volt főnöke is. A német ügyész ajánlása alapján augusztus óta őrizetben van négy, Szíria-barát libanoni tábornok is. Őket gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és terrorcselekmények elkövetésével vádolják.

Mehlis pénteken terjeszti jelentését Kofi Annan ENSZ-főtitkár elé. Diplomaták és libanoni vezetők arra számítanak, hogy a jelentés a február 14-én elkövetett és Haríri mellett 20 további halálos áldozatot követelő bejrúti robbantásos merénylet kapcsán több szíriai tisztségviselőt is megnevez. Saukat megnevezése azonban politikai bomba lehet.

Aszad februárban nevezte ki Saukatot a katonai hírszerzés élére. Ennek hivatalos damaszkuszi bejelentésére négy nappal a közismerten Szíria-ellenes Haríri meggyilkolása után került sor. A szíriai elnök a múlt héten a CNN-nek adott interjúban ismét tagadta, hogy köze volt a Haríri-gyilkossághoz. Egyben hozzátette: ha az ENSZ-jelentés szerint szíriaiaknak is közük volt a merénylethez, akkor azokat "árulóknak" tekintik, és nemzetközi vagy szíriai bíróság előtt kell felelniük tetteikért.