Reggel szabadul a két elrabolt norvég felügyelő

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggelre halasztották annak a két norvég halászati felügyelőnek a szabadon engedését, akiket egy szökevény orosz halászhajó ragadott magával az orosz felségvizekre.
Vágólapra másolva!

A norvég halászati felügyelőket a Motovszkij-öbölben, orosz vizeken, de az államhatár közvetlen közelében szállítja át az északi flotta Altaj nevű vontatója az Elektron nevű halászhajóról a norvég parti őrség egyik hajójának fedélzetére - közölte az orosz határőrség murmanszki parancsnoksága szerda este, hozzátéve: a halászhajót csak ezután kíséri be a Tver nehézőrhajó Murmanszk kikötőjébe.

Az Elektron vad viharban, szerda hajnalban menekült az orosz felségvizekre a norvég őrhajók elől, miután szembeszegült azzal a parancsukkal, hogy vitatott halfogási rezsim megsértése miatt, kövesse őket a Barents-tengeri Troms észak-norvégiai kikötőbe.

Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter azt ígérte, hogy a halászati felügyelők átadás még szerdán megtörténik, de ezt a vihar késleltette. Médiajelentések szerint a tromsi rendőrfőnök viszont emberrablással akarja megvádolni az Elektron kapitányát. Mindenesetre a két külügyminiszter, Szergej Lavrov és Jonas Gahr Stoere szerdai telefonbeszélgetésén kiemelte az orosz és a norvég hatóságok szoros együttműködését az Elektron körüli bonyodalmak rendezésében.

Az Elektront a Norvégiához tartozó Spitzbergák körzetében tartóztatták fel még szombaton norvég őrhajók, s ellenőröket küldtek a fedélzetére. A halászhajó kezdetben engedelmeskedett a felszólításnak, hogy kövesse az egyik norvég őrhajót Toms kikötőjébe, de vasárnap váratlanul délnek vette az irányt, Murmanszk felé, lényegében túszul ejtve a halőröket.

Orosz részről elismerték, hogy az Elektron kapitánya köteles lett volna engedelmeskedni a norvég parti őrség utasításainak. De egyben jelezték, hogy sohasem fogadták el a Norvégia által, a Spitzbergák körül 1977-ben létesített (csak Kanada és Finnnország által elismert) 200 tengeri mérföldes halvédelmi övezet paramétereit.

Norvég részről rámutattak, hogy az övezet már jó negyedszázada fennáll, s fogási rezsimjét valamennyi hazai és külföldi halászhajóra egyformán érvényesítik. A norvég ellenőrök egyben azzal vádolták az Elektront, hogy szitasűrűségű hálóval bélelte ki nagy hálóit, kifogva az egész kis halakat is. Ráadásul halászati engedélyét már egy korábbi szabálysértés után megvonták.