Újabb segélyekre van szükség Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Élelmiszerrel, sátrakkal és a túléléshez elengedhetetlen egyéb javakkal megrakott helikopterek szombaton is folytatták a repüléseket Pakisztán földrengés sújtotta északnyugati hegyvidékére.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Kofi Annan további felajánlásokat kért

A pakisztáni hadsereg és az adományozó országok összesen mintegy 100 helikoptere pénteken folyamatosan szállította a szükséges eszközöket Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt lévő részére és a dél-ázsiai ország Északnyugati Határvidék tartományába.

Ezzel párhuzamosan a hadsereg segéllyel megrakott öszvéreket és lovakat is útnak indított az október 8-i földrengés óta földcsuszamlások miatt a külvilágtól elzárt falvakba. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője kétezerre becsülte azoknak az embereknek a számát, akikhez helikopterrel lehetetlen eljuttatni a segélyt. A hadsereg éppen ezért napi 24 órában igyekszik járhatóvá tenni a hegyi utakat.

Az idő szorít: Kasmír legmagasabb pontjain már lehullott a hó, s a lakott területeken hamarosan nulla Celsius-fok alá süllyed az éjszakai hőmérséklet, miközben - egymásnak ellentmondó becslések szerint - legkevesebb kétmilliónyian, de akár hárommillióan is fedél nélkül maradhattak.

Jan van de Moortele, az ENSZ pakisztáni segélykoordinátora úgy becsülte, a tél beköszöntéig 200 000 sátor jut el a rászorulókhoz, miközben - amint azt a világszervezet egy másik munkatársa közölte - 400 000-nél is többre lenne szükség.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szombati közleményében azzal vádolta meg a pakisztáni hatóságokat, hogy felhalmozzák a sátrakat és egyéb külföldi adományokat. A vádakat felháborodva utasította vissza az iszlámábádi kormányzat és a katonaság.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár pénteken levélben kérte a világszervezet tagállamait, hogy tegyenek további felajánlásokat Pakisztánnak. Ha nem érkezik több segély, drámaian emelkedhet a halálos áldozatok száma - írta. Hivatalos adatok szerint a természeti csapás több mint 50 000 emberéletet követelt Pakisztánban, és 1300-at Kasmír indiai ellenőrzés alatt lévő részén. Az ENSZ 312 millió dollár felajánlását kérte a tagállamoktól, de eddig mindössze 57 millió dollárnyi konkrét felajánlást kapott, illetve ígéreteket további 33 millió dolláros segély folyósításáról.

A Világbank "jelentősen" megemeli a Pakisztán földrengés sújtotta vidékeinek újjáépítésére fordítandó segélyt - jelentette be szombaton Helsinkiben Paul Wolfowitz, a nemzetközi pénzügyi szervezet elnöke. A Világbank eddig 40 millió dollár értékű azonnali segélyt ajánlott föl a katasztrófa sújtotta dél-ázsiai államnak.