Rakétákkal támadta Izraelt az Iszlám Dzsihád

Vágólapra másolva!
Rakétákat lőtt ki Izraelre az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet hétfőn este a Gázai övezetből megtorlásul azért, mert előző este az izraeli hadsereg megölte egyik katonai vezetőjüket.
Vágólapra másolva!

Az első jelentések szerint a tucatnyi házi gyártmányú rakéta nagyobb része az övezeten belül hullott le, és csak kettő jutott át Izrael területére, de az sem okozott sérülést. Az Iszlám Dzsihád Gázában bejelentette, hogy az egy hónapja először végrehajtott rakétatámadást a megtorlás bevezetőjének szánta.

Az izraeli közszolgálati rádió korábbi beszámolója szerint a vasárnap esti rajtaütésben megölt Luai asz-Szaadi kiemelt célpontnak számított, mivel több, izraeli városokban elkövetett pokolgépes merényletért tartották felelősnek. Ő volt az Iszlám Dzsihád katonai szárnya, az al-Kudsz Brigádok ciszjordániai vezetője s egyben a legmagasabb rangú palesztin fegyveres vezető, akit a februárban életbe lépett izraeli-palesztin tűzszünet óta megöltek vagy őrizetbe vettek izraeliek.