Percenként követel újabb gyerekáldozatot az AIDS

Vágólapra másolva!
Minden percben meghal egy gyerek AIDS-ben, egy újabb pedig megfertőződik, a fertőzött gyerekeknek kevesebb mint 5 százaléka részesül ellátásban - állítja az UNICEF, amely programot indít az AIDS-fertőzött gyerekek segítésére és a fertőzöttség visszaszorítására a korosztályon belül. A világ fertőzött lakosságának 60 százaléka a Szaharától délre eső, afrikai országokban él. A második legfertőzöttebb térség a karibi szigetvilág.
Vágólapra másolva!

Az UNICEF szerint minden percben meghal egy gyerek valamilyen AIDS-hez köthető betegségben, minden percben egy újabb gyerek és négy újabb 15-24 éves fiatal pedig megfertőződik. A HIV-fertőzött gyerekek kevesebb mint 5 százaléka részesül valamilyen kezelésben, annak a 15 millió gyereknek a nagy része pedig, akiknek szülei AIDS-ben haltak meg, semmilyen támogatást nem kapnak, egyedül kell boldogulniuk. A súlyos probléma leküzdésére az UNICEF és az UNAIDS közös programot indított, melynek célja a veszélyeztetett gyerekek minél nagyobb részének bevonása a megelőző programokba, illetve a fertőzöttek ellátásának biztosítása minél szélesebb körben.

A program vezetője szerint az elmúlt 25 évben a járvány több mint 20 millió életet követelt, a leginkább érintett országokban pedig - főleg a szubszaharai övezetben - 30 évvel csökkentette a születéskor várható élettartamot. A program egyik legfontosabb célja, hogy csökkentse a vírus átadását anya és gyereke között, mivel annak a félmillió 15 évesnél fiatalabb gyereknek a nagy része, aki valamilyen AIDS-szel összefüggésbe hozható betegségben halt meg, anyjától kapta el a betegséget. A 15-24 éves korosztályban a megelőzés módjait szeretnék szélesebb körben ismertté tenni, mivel a korosztály jelentős része - különösen a legfertőzöttebb országokban - semmit nem tud ezekről a lehetőségekről.

Az UNAIDS adatai szerint ugyan a szubszaharai Afrikában mindössze a Föld lakosságának 10 százaléka lakik, itt él a HIV-fertőzöttek 60 százaléka. A fertőzöttség aránya 2004-ben 7,4 százalék volt, amely 25 millió embert jelent. Több mint felük 15-49 éves nő. A világ második legfertőzöttebb területe a karibi térség, ahol a 14-25 éves lakosság körében az AIDS vezető halálok. Itt csaknem 440 ezer AIDS-fertőzött ember él. Bár Ázsia legtöbb országában alacsony a HIV-fertőzöttség aránya, de mert ez a kontinens a legnépesebb, az alacsony arányok is sok ebert jelentenek. Délkelet-Ázsia a második a fertőzések számát tekintve, amely 2004-ben elérte a 7 milliót, és itt a második legmagasabb az AIDS-hez köthető elhalálozások száma is.

Nyugat-Európában azoknak a száma kiemelkedő, akik nincsenek tisztában fertőzöttségükkel - írja a UNAIDS. Kelet-Európa és Közép-Ázsia legnagyobb problémája, hogy az elmúlt, kevesebb mint 10 évben, több mint kilencszeresére nőtt a fertőzöttek száma.

Észak-Amerikában főleg a fekete lakosság körében jelent problémát a vírus. A 25-54 éves fekete férfiak, illetve a 35-44 éves fekete nők esetében az AIDS benne van a három vezető halálokban. Latin-Amerikán belül csak Guatemalában és Hondurasban haladja meg a HIV-fertőzöttek aránya a lakosság 1 százalékát, viszont a térség számos országában vannak olyan zárt területek, ahol az átlagnál jóval magasabb a fertőzöttség. Észak-Afrika és a Közel-Kelet egyelőre jól áll, alacsony - alig 0,3 százalék - a fertőzöttek aránya, bár 2004-ben közel negyedével nőtt a fertőzések száma. Óceániában mindössze 0,2 százalék a fertőzött lakosság aránya - írja az UNAIDS.

A CIA adatai szerint Szváziföldön a legmagasabb a lakosság fertőzöttségének aránya, amely megközelíti a 39 százalékot. A második Botswana (37 százalék), a harmadik pedig Leshoto (29 százalék). A lista első 19 helyén afrikai országok állnak, az első nem afrikai állam, Haiti a 20., ahol a fertőzöttség aránya 5,6 százalék. A fertőzött emberek számát tekintve már egészen más a helyzet. Ebben az összehasonlításban Dél-Afrika vezet 5,3 millió emberrel, a második India 5,1 millióval, a harmadik pedig Nigéria 3,6 millióval.