Busht gyengíti Libby lemondása

Vágólapra másolva!
Hivatalosan vádat emeltek pénteken Dick Cheney amerikai alelnök főtanácsadója és hivatalának vezetője, Lewis "Scooter" Libby ellen hamis eskü, az igazságszolgáltatás akadályozása és a hatóságok félrevezetése címén Valerie Plame fedett CIA-ügynök személyazonosságának kiszivárogtatása ügyében. Karl Rove fehér házi tanácsadó ügyében tovább folyik a vizsgálat. A befolyásos tanácsadó lemondása megrengetheti Bush elnök amúgy is gyengülő pozícióját.
Vágólapra másolva!

Scooter Libby nem sokkal a vádemelés bejelentése után lemondott hivataláról. Kétrendbeli hamis esküvel, a hatóság kétrendbeli félrevezetésével és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolják. Libby 30 év börtönre is ítélhetik, ha mind az öt vádpontban bűnösnek találják, s 1.25 millió dollár pénzbüntetéssel sújthatják.

Az ügyben illetékes vádesküdtszék pénteken, megbízatása utolsó napján megszavazta Patrick Fitzgerald különleges ügyész vádemelési javaslatát Libby ellen, aki a testület előtt többször is ellentmondásba került korábbi állításaival.

Egyebek között azt állította, hogy az CIA ügynöknője, Valerie Plame nevét újságíróktól hallotta a velük folytatott háttérbeszélgetésen, majd kiderült, hogy már legalább egy hónappal korábban értesült az asszony kilétéről, és pedig magától az alelnöktől.

Sajtóvélemények szerint fehér házi források bosszúból szivárogtatták ki 2003-ban Valerie Plame fedett CIA-ügynök nevét, mivel férje, Joseph Wilson volt diplomata az iraki háború után újságcikkben cáfolta George Bush elnöknek azt az állítását, amely szerint Szaddám Huszein rezsimje uránércet akart volna vásárolni Nigerben fegyverkezési programja számára. A CIA-ügynök nevének szándékos kiszivárogtatása nehezen bizonyítható vádjáról legalábbis Libby esetében elállt a különleges ügyész.

Forrás: EPA
Bush fontos ügyben Norfolkba utazott

Bush elnök tanácsadója, Karl Rove esetében a vizsgálat folytatódik vagy a jelenlegei vádesküdtszék megbízatásának a meghosszabbításával vagy egy új felállításával.

George Bush elnök a virginiai Norfolkba utazott, és a terrorizmus elleni harcról beszélt. A CNN televízió egy idő után példátlan módon megszakította közvetítését az elnöki utazásról, és inkább folytatta a "Plamegate" tekervényes ügyeinek boncolgatását.

Bush elnökre az utóbbi időben igencsak rájár a rúd. Politikai helyzetét meggyengítették az iraki háború veszteségei, a Katrina hurrikánt követő mentés súlyos fogyatékosságai, és a legfelsőbb bírának jelölt Harriet Miers visszalépése, és ilyen körülmények között nem nélkülözheti Rove tanácsadóját. David Gergen, aki Ronald Reagan és Bill Clinton elnök alatt egyaránt szolgált a Fehér Házban, a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Rove az elnök jobbkeze. "Bush elnök mély gödörbe került, és abból jobbkeze nélkül igen nehéz lesz kimásznia" - mondta.

Az ügy egyben ismét felizzította a vitát arról, hogyan vezetett az Egyesült Államok útja az iraki háborúba és a kormány milyen eszközöket vetett be a vitában a katonai fellépés igazolására.

MTI - [origo]